Az elsőbe kora hajnalban az édesapám vezette pólóval hussantunk el. Sokat nem láttunk belőle, bár nem centiztük ki az időt - szokásunkkal ellentétben - de az indulási drukk csak a célra engedett koncentrálni.
Az Erzsébet hídról áttekintve a Lánchíd képével búcsúztan az itthonomtól.
Na meg persze a Keleti folyton nyüzsgő csarnokával.
A második fővárosnak egy csomó neve van. Mi Pozsonynak nevezzük, Európa nagy részén Bratislava a neve.
A harmadik Prága, amiről végre saját fotót tudok feltölteni, igaz elmosódott, hisz vonatablakon keresztül fotóztam, igaz kicsit sötét, de SAJÁT!!
Az mát talán természetes, h Drezdában mindig fotózgatni támad kedvem, hisz mire 8-10 órát ücsörgött az ember lánya, jól esik egy kis ablakon lesegetés, persze állva!
Az elmés csomagszállító gumiszalagot itt sikerült elfényképezni. Gyengébbek kedvéért, igaz, csak németül, ott volt a tiltó tábla is, h tilos a csomag mellett "utazni"!! Mármint a szalagon! Ez azért vicces, persze hülyékre mindenhol számítani kell.
Hmm, még szerencse, h a bőröndömnek kerekei vannak, és nem szorultam rá az ilyetén szalagra, aminek Spandauban persze nyoma sem volt. Miért is Spandau, Berlin Hauptbahnhof helyett? Na ha rejtvényként adnám fel, a tapasztalt magyar és keleteurópai vonatozók azonnal holmi késésre tippenének. Bejött! Gratulálok!
Az utastájékoztatás valami ördögi dolog, amihez nem érhet fel a puszta ész - vallják a mávosok. Basszus! Pesten felszállva valami recsegéssel köszöntötték a tisztes utazóközönséget, majd pár érthető szó után újból a fülsértő recsegéssel folytatta a kedves kaller. A szlovákok sem voltak a bajnokai a dolognak, hiszen a nemzetközi vonaton, ami Magyarországról indult, magyarul nem sikerült bemondani a tudnivalókat, de legalább bebizonyosodott, h ugyanazt a hangosbemondót, amit a magyar személyzet távolról szemlélt csak, lehet emberi beszéd hangos továbbítására is használni. Mondjuk csak bele kell beszélni abba a vacak mikrofonba.
Na a csehek szintén bele tudtak beszélni, de egy kukk sem foglalkozott a felhalmozott tetemes késéssel, amiről csak a beszédes büfésfiútól szereztem tudomást. A srác persze többször járt oda-vissza, így mire német területre értünk, körülbelül becsléssel tudtam Ullinak SMS-t küldeni, ne várjon rám annyit. Na persze nem ejtették a fejére Őt sem, így addigra már a neten utánanézett a vonatunk késésének, és hogy ne kelljen a belvárosban araszolgatnia, Spandaut javasolta leszállásra. Hmm, addig ugyan nem szólt a jegyem, de hát a késés sem volt előre beígérve, így nem furdalt a lelkiismeret.
Persze Berlinhez közeledve már értehtő nyelven megtudhattuk, h a kb 1 órányi késésből sikerült lefaragni 18 percet, és további percekkel lesz gyorsabb a vonatunk, mire Berlint elérjük. Spandauban pár perc várakozás után egy mini-Ulli jött elém. A tavalyi formájából egy nagyon csinos, energikus, pöppet arrogáns, de kedves csajszi üdvözölt, aki hazafelé, h 4 perc autózást megspóroljon, kompon kelt át valahol a Havel csatornán. :-)
Itthon a legújabb kipróbálásra kölcsönkért roller várta, amit azonnal be is mutatott, mikor vacsizni mentünk 3 sarokra a háztól.
Larssal mi a kocsival, Ulli a rolerrel. Még az sem jelentett gondot, h a vacsihoz felhörpölt bor elnehezítette a tagjaimat. (Nekem. Én vállaltam e nemes cselekedetből a legkisebb részt. Hogy hova csöppentem!)
