2013. aug. 26.

Kezdőőődik!

A hosszúhétvégét Böbével töltöttem, az első két napon a fiúk is ott voltak. Tibike és Dávid igen kellemes csalódás voltak, ilyen élvezetes utazásban, mint a bömbölő zenés odaútban már rég volt részem. Totál édesek voltak, eszméletlen sokat komolyodtak a legutóbbi találkozásunk óta.
Nikike sajna nem volt velünk, de szerencsére jó helyen volt, és jól is szórakozott.
Imádom ezeket a közös főzős, sétálós, napozós hétvégéket, ilyenkor igazán van időnk és lehetőségünk beszélgetni az élet fontosabb dolgairól, és természetesen a világot megváltani is, ha mások számára ez nem is érzékelhető.
A suliban aztán 21-én szerencsésen elkezdtük az évet. Gyors, elkapkodott, felületes vagy szívbe markoló találkozások, üdvözlések, valamint egy semmitmondó értekezlet töltötte ki az első napunkat. Minden porcikámmal remélem, h az első nap után szabadon nem egy ilyen tanévnek nézünk elébe, valamivel konkrétabb és tisztább kép fog kirajzolódni, és végre a közelmúltban legkevésbé fontos iskolai "tényező", a gyerek fog előtérbe kerülni, és végre taníthatunk-nevelhetünk a temérdek bizonytalankodás, találgatás és egymás marcangolása helyett.
A kisház ablakai és a szuperajtó megérkezett pénteken, már csak a beszerelés, a faljavítás van hátra, na meg a festés és a kistető. A hétvégén szombaton sikerült beszerezni Krisztike és Peti nászajándékához a dobozt, így már csak a beszegelésről kell gondoskodnom. Úgy örülök az ajándékuknak, mintha magam kapnám!
Persze tanítani is kellett, mert most aztán mindenki németül akar tanulni. Vasárnap megint 3 órát tanítottam, de valami fantasztikus dolgot is alkottunk Mariannal. Varrt nekem egy táskát. Egy farmertáskát. Olyan széép lett!
TÁSKA, a la Mariann Vámosi:

Este aztán jöttek Attila és Bea, megbeszéltük az ablakok és ajtó beszerelését, meg a világ dolgait is persze. Nagyon kellemes esténk lett, Mariann pedig egész 9 óráig dolgozott a táskán. Megérte!
Ma pótvizsga. Azt hittem, h nem lesz vele dolgom, hiszen se nem tanítottam a németes áldozatot, se nem  fogom, de ez senkit sem érdekelt. Persze megoldottuk a dolgot, és egy halk Köszi, Szilvi! is elhagyta a főnököm száját. Hmmm! Fejlődőképes!
A délutáni tanítvány után az asztalosnál volt jelenésem, megbeszéltük, h miként kel megcsinálni a dobozomat, és szerdán meglesz, majd Ildikóval tartottunk kacagós-ruhapróbálós-beszélgetős délutánt. Imádom, sőt bónuszként Tündivel is talizhattam. Na ha megjelenünk majd a Charlie angyalai ruhánkban, kíváncsi leszek az ismerősök arcára!
(Itt majd egy kép lesz a ruciról, ha elkészül!)
Ma meghalt Lali. Böbe írta először a hírt, és valahogy megbénított a dolog, mert olyan hirtelen és végérvényesen esett meg, hogy nehéz elhinni is. Remélem, eljutok a temetésére, ott talán könnyebb elbúcsúzni Tőle.
Holnaptól 3 nap rendrakás és előkészület a következő tanévre, hogy a még abszolút nem ismeretes feladatokat maximálisan jól el tudjuk látni. Ennyire bizonytalanul még sosem kezdtem évet.
Igaz, ebbe belejátszhat az is, hogy a magyar oktatási rendszer folyamatosan alakuló világa már lassan csömört vált ki belőlem, hiszen ennyi változást csóri kölykök sem bírnak ki, nem is beszélve a szüleikről, na meg persze a tanarakról. Basszus, szinte lehetetlen küldetésnek tűnik észben tartani, hogy melyik tanulócsoport melyik tanterv szerint tanítandó, a leendő könyvemet még nem is láttam, ha van egyáltalán könyvünk, meg ha tanítok is valamit.
Na abbahagyom a panaszestet, amin nem tudok változtatni, azon nem is akarok, így talán elviselhetőbb a dolog.
A mindennapok legszínesebb időszaka az a napi 1-2-3 óra, amit Sidikivel átbeszélgetünk. Persze nem csak a német gyakorlása miatt kedves percek-órák ezek, de az sem elhanyagolható tényező.

2013. aug. 15.

Hétfőtől vannak mókusaim! (Tökegér)

Már a fehéreket kimostam, amikor hétfő délután indulhattam is Győrbe, a buszpályaudvara. Petike és Mátyás érkeztek a délutáni járattal.


A vizes játszótér kipróbálása és a gönyűi K2 fagyijának megkóstolása után jöttünk csak haza. Bala még Kresz-oktatáson volt, így este csak udvari és utcai sétálgatással ütöttük el az időt.
Kedden és szerdán kertészkedtünk, a mókusok igen ügyesen segédkeztek a takarításban. Bala lázasan fetrengett, de aztán legalább a ház előtt és az udvarban lenyírta a füvet. Amíg nem voltam itthon, ezzel úgysem fárasztotta magát.
Ma aztán végre meglátogattuk a győri állatkertet. Persze az egymás folytonos csesztetése talán csak az én idegeimet viselte meg, a gyerekek alig tűntek elnyűttnek, annak ellenére, h délelőttől kb 7 órán át voltunk úton.




Az állatkertben mindent alaposan megnéztünk, sokat le is fotóztunk, és ami növényevő, meg is etettük. Utána bebuszoztunk a belvárosba, és a vizes játszótéren kötöttünk ki megint a fagyizás után.El nem untuk, de  azért jól esett egy kis játék a vízzel!

2013. aug. 12.

Itt a vége, fuss...

A csütörtöki szabad nap esős délelőttel kezdődött. Persze így volt időm ide írni. Helmut, mint hős nyugdíjas átaludta a fél napot, így a tervezett strandolás helyett nem kellett kitalálni mást. 
Délután pár ruhaneműt gyűjtöttem be az Alex közelében, végre csinos, konfekció-méretű blúzom és nacim lehet!
Pénteken délelőtt aztán irány Heiligensee, összepakolás. Mire mindent bepasszítottam a bőröndbe - köszönöm Marika - és s sporttáskába, leültem a lapptopp mellé. Hmmm, jöhetett az átrendezkedés, mert a gép persze a bőröndben utazott, és hazafelé is ott akart jönni! Persze a pakolás nem nagy kunszt, csak egy kicsit oda kell figyelni, tehát lazán átrendeztem a vonalaimat, és lett helye a computernek is.
Délben ebédet terveztünk Helmuttal. Egy horvát étteremben kötöttünk ki. A balkáni ételek özül választottunk, és igazán fini volt a kaja, de nem bírtuk legyűrni mindet. Még szerencse, hogy csak egy fogást rendeltünk. A végére kihozott műanyag-likőr viszont igazán kedves kis üvegben került elénk, azt legalább lefotóztam. 




Na meg a giccses pingvingyűjteményt a kertben. Barna és kék pingvineket úgysem láttatok még!!
Nagyon kellemes ebéd volt, és Helmut komolyan fontolóra vette, h jövőre meglátogat Magyarországon. mm, majd meglátjuk, mennyire tud spórolni az útra!
Délután aztán megint nem találkoztunk Ullival, így csak SMS-ben tudtam mondani neki, h mikor is megy másnap a vonatom. Legalább Larssal sikerült pár kedves szót váltani. Aztán útközben hívott Susi, de a Potsdamer Platz környékén oly hangos az S-Bahn, hogy nem hallottuk egymást. Gondoltam, majd visszahívom később. A fene a hangpostákba! Három próbálkozás után feladtam.
Délután sétálni mentünk a Gasometer körüli parkban ahol sok vadszilvát, almát és somot láttunk. Pár szemet ettünk is persze! 
Este a Bayern meccset terveztük megnézni Sidikivel. A mérkőzés egész jó volt, a 2 tizenegyes egy percen belül meg külön tetszett, vicces volt az ügyetlen Borussia M'gladbach játékos. 




Schöneberg felé útközben Isabell-lel beszélgettünk a menekültek helyzetéről, adományokat gyűjtött. Sajnálattal mondtam neki, h a Rote Nase csoport győzött, ők már elkaptak engem korábban, így a menekülteket más támogatásból kell támogatni. 


A játszótereket persze nem bírtam kihagyni, de közismert önfegyelmem nem engedett folyton képeket készíteni mindenfelé, amerre egyet-egyet kipróbáltam. Na itt, Schönebergben, ezen a vizes játszótéren nem bírtam a víremmel, és gyorsan fotóztam is egyet a játszás után, mert ez különösen tetszett. 


Szombaton délelőtt egy szatyor édességet gyűjtöttem be, hiszen augusztusban megkapom a testvérem kisfiait, és ők igazán nagy csokifalók, na meg persze a "kisfiam" is szívesen tömi magába a gumicukrokat. Hoztam csigásat is!
Délután sikerült Susival telózni, aztán Lars elszállított a pályaudvarra.  délutánra meg a Bayern meccset terveztük megnézni Sidikivel. A meccs egész jó volt, a 2 tizenegyes egy percen belül meg külön tetszett, vicces volt az ügyetlen Borussia M'gladbach játékos. Volt háromnegyed órám a vonatig. Először olvastam, aztán inkább felálltam, és nem feledkeztem bele a könyvbe, mert irtó ciki lett volna lemaradni a vonatról, ha már június óta ott pihent a jegyem a tokjában. 
A hazaútra egy angol férfit és a kisfiát kaptam útitársnak, akik magyarul és thai-ul is beszéltek. Nagyon jót beszélgettünk egész Drezdáig, amikor felszállt JAJJJ, az egy éves önkéntes munkából hazatérő fiatal hölgy. Hmmm, a nyugalomnak vége szakadt, de hát úgyis közeledett az este, és nem véletlen volt nálam zene meg könyv, viszonylag könnyen védekeztem a hangtámadás ellen, amikor lenyitotta a kalauz-hölgy az ágyakat. 
Az éjszaka nyugalmát - nálam - nem zavarta semmi, állítólag vészfékezés, rendőrség meg részegek és randalírozó csehek is voltak, de átaludtam az ilyetén akciókat. Reggel arra ébredtem, h a retinám kiégett egy pillanat alatt. Na nem történ semmi vészes, csak JAJJJ pikk-pakk felrántotta a rolót, és a reggeli napfény pont belevilágított a képembe. Nem volt vészes, hisz más fél hét volt, így bőven volt időnk összeszedni magunkat a fél kilences érkezésig. Samu, a kis útitárs persze Curious George kalandjaival volt elfoglalva, mi meg hallgattuk. Pontosan értünk a Keletibe, és olyan jóó volt megpillanthatni az anyukámat! 
Végre, hazaértem, bár idén kissé nehezebb szívvel hagytam ott Berlint, de azért mégiscsak ... a legjobb itthon.

2013. aug. 8.

Utolsó munkanap

A búcsúzás, ami egy ilyen munkahelyen, ahol nem mindenkinek egyszerre van szabadnapja, eltarthat napokig is. Így tehát hétfőtől minden nap valaki emlékeztetett arra a tényre, hogy szerda az utolsó munkanapom, milyen jó lesz nekem, h hazamehetek a családomhoz, és egyébként is olyan jó volt velem dolgozni. Persze most megússzátok, hogy az összeset leírjam, de párat azért muszáj kiemelnem. Kezdeném Loressal. Az ő becsületes neve Felicia. Ezt az utolsó ölelés előtt tudtam meg, mert itt mindenkit a vezetéknevén szólítanak, kivétel engem. Lores kubai, és még akar hallani rólam. Nagyon aranyos volt, ahogy ezt kubai-németül elmondta nekem.
Aztán Tina, aki Frau Gerlsund néven fut a cégnél. Külön eljött szerdán a központból, hogy elbúcsúzzon, mert hiányzott egy ölelés a készletéből. Háát, jól esett, ez már biztos!
A csattanó a félelmetes Frau Schtunztól, a Hausdamatól érkezett e történet végére. Az officeban megszólított, h tudja, h az utolsó napom volt ma, és nagyon köszöni azt a klassz munkát, amit végeztem, és kicsit kifaggatott az otthoni életemről, aztán úgy búcsúzott, h reméli, jövőre találkozunk. Háát, nem pont ezt terveztem, de majd meglátjuk, mit hoz a holnap!
Marina a közvetlen főnököm aztán egész a metróig velem jött, és még a kocsiból is mutogatta, hogy majd felhív egyszercsak.
Hát, viszlát Hotel Courtyard by Marriott, tisztulj mostantól nélkülem!



Kávézás és kacsasütés

A vasárnapi kávézásra vegyes érzelmekkel mentem. Hogy miért? Háát, igen kalandosan ismertem meg a meghívómat, Frankot. Szombaton, hazafelé tartva - mint oly gyakran, hogy magam sem hiszem el - megint rossz vonatra szálltam. Épp felnéztem a könyvemből, Pankow megállónál jártunk. Hmmm, nem pont ide terveztem az érkezést! (Persze a Titánok bukása eszméletlen jó könyv, de ez nem mentség.) Szóval kiszálltam gyorsan, és a következő vonatra felszálltam, visszafelé. Mivel elég gyakran járnak ezek a S-Bahn-ok, még eléggé látszhatott a képemen az elképedés, hogy hogy is kerültem ide, mert a velem szemben ülő ember, befejezve a telefonálását megkérdezte, hogy valami probléma van-e. Hát elmondtam, h miképp jártam, aztán olyan jól elbeszélgettünk, ő lengyel gyökerekkel, és "telve magyar-szeretettel" azonnal felajánlotta, h a lánya segítségével segít nekem a jövőbeli terveim megvalósításában. Csak hívjam fel, hogy egy időpontot egyeztessünk. Hát, elég bátor vagyok, felhívtam, és megállapodtunk egy vasárnapi kávézásban náluk. A megállóban Jacqueline, a felesége üdvözölt vidám mosollyal. Odafelé egy nagyon kedves előkertet fotóztam NEKTEK, a tulaj, egy játékos kedvű ember, mini városkát épített kisvasúttal, felvonóval, drótkötél-felvonóval és házikókkal. A kerítésen elhelyezett nyomógombokkal lehetett működésbe hozni a dolgokat, és kis info-táblán írta ki, hogy mit kell tudni az egyes építményekről.




Jacquelin és Frank közvetlen szeretettel fogadtak, kifaggattak, hogy szerintem, mint Magyarországon élő magyar szerint, most milyen az élet otthon, aztán beszélgettünk az ő életükről, persze a német iskolarendszer is szóba került, meg nagyon sok dolog. Valami pompás délutánt kaptam Tőlük. Na ezért kell bátornak lenni!

Este aztán a Marienkirche orgonamuzsikáját hallgatva elgondolkodhattam, hogy miket is élhettem meg ebben a hónapban itt Berlinben. A végeredmény nagyon pozitív, minden tekintetben.

Este kedves barátommal találkoztam és ismét közös főzésbe kezdtünk. A múlt heti lecsó sikere után (a töröknél vásároltunk a múltkor ehető paprikát, paradicsomot, mert a normál szupermarketekben a kaliforniai paprika a leggyakoribb) hússütést választottunk. Kacsamellet sütöttünk serpenyőben, hagyma ágyon. Hmmm, nagyon finom lett! Most jut eszembe. Vince nap már elmúlt? Vagy még nem? Itt isteni dinnyéket lehet kapni! Valószínű, sokat ehetek, mert folyton kajákat írok, de így is leugrott minimum 8 kg, ami viszonylag jelentős, de még bőven van mibőőől!


2013. aug. 4.

Helmut 61 + utolsó hétvége

Spüre das Leben und nicht die Gelenke!
Helmuttal tavaly nyáron hozott össze a sors. Eisbären-Berlin!!! Magyarország kedvelője, aki fiatalon akrobataként lépett fel a Budapesti Nagycirkuszban jókat nosztalgiázhatott velem. Séta, evés és gyorshajtás voltak terítéken. Na idénre a BMW-t lecserélte, a VW nem olyan gyors, így az utolsó pontot kihagytuk az idén. 
A 61. szülinap nem annyira kerek, m int az előző, így csak 14-en voltak a keddi meglepetéspartiján. Még a Münchenben dolgozó fia is hazajött ünnepelni. Idén nem voltam hivatalos a családi ünnepre, így csütörtökön szakítottunk egy kis időt a fecsegésre. Ettünk, jókat nevettünk a kínjainkon, aztán ki-ki hazatért. Nagyon kellemes találkozás volt, így egy közös strandlátogatást még beiktatunk 8-án, ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk. 
A hétvége aztán pénteken kora délután beköszöntött! A SCHÖNENFEIERABEND!! a kedvenc köszöntésem, és ezt az említett napon kb 2-kor hallhattam meg! 16 szoba, és senkire sem kellett várni, így hamar megvoltam a munkával.
Hazatértem, hogy az itteni dolgaimat is elrendezzem, kicsit pihenni is akartam, meg Ulliékkal beszélni, h a hétvégére valóban szeretnének-e valamit kezdeni velem. Hát nem, így az általam tervezett Berlin-programokat vehettem elő. 

Péntek: A Bundestag kialakulása, a Reichstag épületének története, ezzel párhuzamosan a német történelem bemutatása a 19. századtól napjainkig. Filmvetítés. Lézessóóó. Hűs szellő, nagyon kellemes este lett.
Szombat: Ruháim kimosása, olvasás, további programok felkutatása volt a progi. Hmm, régen voltam egyszerre ennyi időt egy helyen. Kissé szokatlan is volt! 
Vasárnap: Egy ismerőssel tervezett kávézás délutánra, egy templomi koncert estére talán elég lesz az utolsó hétvégére, mást igazán nem tervezek. 




2013. aug. 1.

Szabadnap - kérésre

A minap a fércbukkon egy cikken akadt meg a szemem, miszerint rabszolgaként dolgoztattak magyarokat itt, Németországban. Először el sem akartam olvasni, lazán polemizálhattam volna arról, h mennyire nem igaz ez a hír, de aztán elolvastam. A munkaerőkölcsönző magyar cég, a munkások ügyvédje és a német cég vitat valami eszement hatalmas összeget, amit a munkások nem kaptak meg.
Persze sajnálni lehet a dolgos kezű embereket, de ezzel nem mennek semmire. Én továbbra is azon a véleményen vagyok, h mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Azzal, h elutazok egy országba, és kiengedem a kezemből az önrendelkezés jogát, sok aggodalomtól megszabadulhatok, (nem kell megtanulnom az adott ország nyelvét annyira, hogy pályázhassak, felvételizhessek, próbamunkára mehessek, megértsem a munkaszerződést, az adóhivatallal, a betegbiztosítóval dűlőre jussak, sőt szállásról is gondoskodjak magamnak), de mint mondtam, az önrendelkezési jogomat is feladom egyben. Mit is jelent ez nekem? A szabad munkahelyválasztást, a szabad lakhatást, az önálló hivatali ügyintézést kiadom a kezemből, semmi ráhatásom nem lesz a magam dolgaira, hanem valaki helyettem intézkedik, a tőle telhető legjobb - vagy legrosszabb - módon. Hát nem ezért vagyunk felnőtt, felelősségtudó emberek, h a magunk ügyeit magunk intézzük? Mikor ébrednek már fel ott Csongrád megyében? És úgy általában kishazánkban? Ugyan nem ebben a kapitalista szemléletben nőttem fel, nagyon sok mindenben átvette anno az állam a felelősséget az emberektől, de ez most meg is látszik a magyar munkavállalókon, a magyar családokon. Nagyon sokakban nem tudatosodik még ma sem, h egy gyereket felnevelni, egy munkahelyet kiválasztani felelősség, az élete(m) függhet attól, h miként választok, minden egyes pillanatban.
Szóval címnek épp a jövő heti szabad napjaimat írtam. Az itteni rabszolgatartásról csak annyit, az egyik főnök, miközben ellenőrizte a munkámat, azt a kérdést is feltette, h a következő héten melyik napokon szeretnék szabad lenni, bármelyik napot választhattam volna, és mindkettőt úgy is kapom meg, ahogy akkor bemondtam. Amikor a főnök ma rákérdezett, h valóban úgy gondoltam-e, még akár változtathattam is volna a dolgon. Hát ennyit a rabszolgatartásról. Itt, ha egy nap 6-8 alkalommal nem kérdezik meg a munkahelyen, h hogy érzem magam, valószínűleg szabadnapos vagyok. Még a másik takarítócég, és a hotel alkalmazottjai is figyelnek ránk, egymásra. Itt valóban érték az EMBER. Legalábbis ezt éreztem tavaly, ezt érzem idén, és ez a figyelem mindenkinek kijár, még aki a német nyelv afrikai vagy távolkeleti verzióját beszéli is.
Hmmm.