2013. aug. 15.

Hétfőtől vannak mókusaim! (Tökegér)

Már a fehéreket kimostam, amikor hétfő délután indulhattam is Győrbe, a buszpályaudvara. Petike és Mátyás érkeztek a délutáni járattal.


A vizes játszótér kipróbálása és a gönyűi K2 fagyijának megkóstolása után jöttünk csak haza. Bala még Kresz-oktatáson volt, így este csak udvari és utcai sétálgatással ütöttük el az időt.
Kedden és szerdán kertészkedtünk, a mókusok igen ügyesen segédkeztek a takarításban. Bala lázasan fetrengett, de aztán legalább a ház előtt és az udvarban lenyírta a füvet. Amíg nem voltam itthon, ezzel úgysem fárasztotta magát.
Ma aztán végre meglátogattuk a győri állatkertet. Persze az egymás folytonos csesztetése talán csak az én idegeimet viselte meg, a gyerekek alig tűntek elnyűttnek, annak ellenére, h délelőttől kb 7 órán át voltunk úton.




Az állatkertben mindent alaposan megnéztünk, sokat le is fotóztunk, és ami növényevő, meg is etettük. Utána bebuszoztunk a belvárosba, és a vizes játszótéren kötöttünk ki megint a fagyizás után.El nem untuk, de  azért jól esett egy kis játék a vízzel!

Nincsenek megjegyzések: