POTSDAM ♥

Olyan széép volt, és annyi helyre nem jutottam el, h még egy napot rá kell szánnom erre a nem is kis városra. A kedvencem, a BVG oldala, megmondta, h merre-hogyan jutok el a legegyszerűbben a Sanssouci parkba. Na hazafelé már egyszerűbb, de időben kicsit hosszabb úton jöttem.
A belvárosig a már megszokott séta-S-Bahn kombó helyett a busz-U6 változat tetszett meg. Még fecserészni is sikerült egy mamókával!

Aztán a Friedrichstrasse-nél átszálltam a Regionalbahnra. Kb 17 perc, és le is szállhattam. Valami csudi gyors, és persze értehtően bemondja a csajszi, h épp merre járunk.

A kiegyszítő-jeggyel egész a parkig utazhattam. Persze Potsdamot is feltúrták, ha nem is a földikutyák, de mindenfelé építkezés miatt változik a buszok közlekedési rendje.

NEM VESZTEM EL!! Hurrá! Na azért nagy veszélyben sem voltam, de nagy biztonságérzetet adott a buksimban lévő nyelvtudás. Höhöhö!
A parknak rengeted bejárata van. Egy hölgy a buszon azt javasolta, h lent szálljak ki és gyalog menjek fel a Neues Palais-hoz. Hát így is tettem.

A 800 hektár valami iszonytató nagy! Úgy délután 4 körül már kidőltem, de addig sikerült lejárni a lábaimat vagy térdig! Először az Obelisk bejárat nyűgözött le. Alig akart elférni egy képen!

A park maga monumentális, változatos és lenyűgöző. A tizenegy-néhány palota és egyéb épület, mint pl malom, teaház, múzeum, mauzóleum stb valahol el kell hogy férjen! Az idő kellemesen borult volt, nem lógott a nyelvem a hőségtől, így ugyan kissé sötétebb képek sikeredtek, de kellemes volt a séta!

Megnéztem kívülről a Sanssouci kastélyt, a sort nem akartam kivárni, hogy bemenjek, mert a Kínai teaház és a Sárkányház volt az eredeti elképzelésem.  

 Aztán jöhetett a teaház,

majd az Orangerie, vezetéssel. 

Az Orangerie-kastély udvarában fűszerkert és illatos virágok egyvelege kényeztette a növényzetkedvelőket. 

Nagyon jóó volt, főleg, h II., azaz nagy Frigyes életébe leshettünk be kissé. A figura szenvedelmes építész, művészetkedvelő, zenész és nem mellékesen porosz király volt. Imádta az ásványokat, pl a malachitot, a borostyánt veszettül, így elég rendes gyűjteményt is hagyott ezekből hátra.Több zeneterem is szolgálta a család szórakozását, minden vendéglakásba író-szobát is tetetett, hisz ő maga is rendszeres levélíró volt. 

A termek, a kert temérdek szoborral van tele, rajongott az olasz építészetért, szobrászatért és Raffaelóó volt a kedvenc festője. A világon nincs az övénél nagyobb Raffaelló-másolat-gyűjtemény egy helyen!

  






Imádom ezt a képet, és meg is szagolhattam!! :-)

A Szixtuszi Madonna másolata, valami felemelő élmény, légies, mégis valóságosnak tűnő. A másoló festő 7 évet adott érte az életéből! 

Hmmm, röviden, leírhatatlanul sokoldalú érdeklődés, jó ízlés és a reformok iránti fogékonyság jellemezte.Nem semmi! Még fürdőkádja is volt!!!

Az Orangerie-kastély előtti park a kilátótoronyból kb így néz ki. Hatalmas!

Tájékozódás? Hmm, nem is olyan egyszerű, de megoldható, ha az ember néha a lába elé néz!

Továbbsétálva, - a Sárkányházat keresgéltem - a potsdami egyetem botanikuskertjébe keveredtem. Belépőt nem sikerült beszerezni, de a virágok nem is kérték. A kertészek meg nagyon barátságosak voltak jegy nélkül is.

 Ez a "bizé" nagyobb volt mint én.

A temérdek ágyásban sokszáz féle növény pompázott.

A séta utolsó előtti állomása a Neues Palais volt. Épp felújítják, meg bazi nagy is, így egybe nem csináltam róla képet, de az egyik homlokzatáról van egy nekem tetszős fotóm. A felhőkre külön büszke vagyok!

Az audioguide nagyon jó találmány. Egy kis távirányító-féle lóg a nyakadban, azon nyomogatod be az adott teremben lévő tájékoztató-táblán lévő számot, és a kért nyelven nagyon szépen szerkesztett, zenés tájékoztatóval szolgálják az igényes látogató-közönséget. Hmm, ez a Frici még fiatalka korában színdarabot is írt, Divatmajom címmel. A korhű ruhákat drótvázra készített papírfigurákkal mutatták be a színdarab jeleneteiből vett rádiójáték-idézetekkel. Nagyon élvezetes látogatás volt ám!

Aztán egy váratlan kaland-ka megint meglepett. Egyik teremőr bácsi megállított, h szerinte nagyon szépen beszélek németül, de valahogy mégis idegen. Ugyan, honnan jöttem? Nos mikor Magyarországot említettem, azonnal előtört belőle a pusztákon felszedett legfontosabb szó:

EGÉSZSÉGEDRE!

Nem kacarásztam túl feltűnően, mert alapból viszonylag jólnevelt lennék, de azért vagy 20 fogamat lehetett látni! Aztán szó szót követett, és összeismertetett egy Balti tenger partáról származó kollégájával, aki elmondta, hogy ha elutazom az Ostsee-hez, Warnemünde, ahol egy régóta dédelgetett álmomat, a világítótorony-fotózást megvalósíthatom.

Bízom benne, h idén sort kerítek erre a túrára.

A sétám végén egy kissé lelombozó látványban volt részem. Mivel kb 27 éve jártam itt először, a Sárkányházba vágytam vissza. Na az idő foga jócskán megrágta szegényt, az eltervezett kávéról így le is mondtam, valahogy szebb helyen szerettem volna töltekezni.

Hazafelé a buszra kellett vagy 10 percet várnom. Hmm, a fűben leltem pihentető helyre, a szökőkutak csobogtak, a nap élményei a fejemben zsongtak, és nagyon jól esett a napi x óra rabszolgamunka után ez a csodálatos nap!

Munkába csöppentem...

Kedden reggel azzal kezdtem, h Manuela-t hívtam, pontosan hol is találkozzunk. Na, nem vette fel a telefont, így kényelmesen megkávéztam, ücsörögtem egyet a napsütésben a teraszon. Aztán persze újból próbálkoztam, akkor sikerült beszélni vele. Kiderült, h Drezdában van éppen, de holnap, azaz szerdán jelenjek meg a Courtyard Holtel by Marriott-ban és kezdhetek dolgozni. Hmmm, vidáman nekikezdtem egy kis ház körüli munkának, mert unatkozni nem akaródzott. Hirtelen azt vettem észre, h 11:38! 12 órára volt időpontom a helyi rendőrségre, h bejelentkezzek. Még ki sem töltöttem a lapot! A franc! Larst a garázsból gyors felszaladt kezet mosni, átvedlett, és irány a hivatal. Persze nincs messze, pár per alatt ott voltunk, még a sarkon állandó dugó és az építési munkák ellenére eltűnt parkolóhelyek ellenére is. Na a nőőő nem volt valami kedves. Hiába mondtam, h a nevem egy olyan válás-féle miatt változott meg, nem hitte el, így házasnak írt be. Ez OK, gondoltam, és elmentem egy arcvizitre a betegbiztosítóhoz. Útközben megvettem a havi bérletet, és egy kicsit időztem az Alexanderplatz-on. Nagyon szeretem ezt a sokszínű, folyton nyüzsgő teret, ahol mindenszínű emberek zenélnek, táncolnak, ücsörögnek, sietnek, ki-ki a maga ritmusa szerint, és SENKIT sem néznek ki maguk közül. Döbbenet!
Délután hazaérve Ulli főzött steak-et, a spárgát én hámoztam. Fini lett a vacsi, a szószokkal.
Szerdán munkára készen ott voltam a megbeszélt helyen, jóval előbb. Úgy 15 percet ácsorogtam az előtérben, h szokjam a légkört, meg a szálloda-tévében épp a Courtyard hoteleket mutatták be, ahogy az összes földrészen számtalan tagja van a szállodaláncnak. Szépek!

 Azt nézem, h ez olyan jóó kép, pedig IGAZI!

 :-)

Ez a berlini 4 csillagos. Egyszerű, tiszta, csinos, kicsit előkelő. Manuela öleléssel fogadott. Na ez a hideg németek között kicsit gyanúsnak tűnt, de nem is foglalkoztam a dologgal, én is örültem, h végre nem lógok a levegőben, hanem végre elhelyezkedek. Aztán mindent megmutatott, úgy nagyjából, az irataimat lemásolta. Közben el kellett hagynunk az irodájukat, mert valami rendőrségi intézkedés volt épp folyamatban. Höhöhö! Már az előcsarnokban feltűntek a kékruhások, rá is kérdeztem, h mindennapos-e, h itt sátoroz a rendőrség, de azt mondták, h nem, csak valami eltűnt még tegnap, és ma derítenek fényt a dolgokra. Miután mindent letisztáztunk, megállapodtunk a csütörtöki munkakezdésben, mondván, h még nem vagyok bejelentve, tehát ma nem dolgozhatok. Kicsit letört, h munkára készen indultam reggel, és még egy szabad nap esik a nyakamba, de hát nem aggódtam miatta, úgy gondoltam, h a metróm majd jóól kitalálom, mitévő is legyek. Az első megállót hagytuk magunk mögött, mikor csörgött a telcsim. Manuela hívott síri hangon, h tudnék-e mégis ma kezdeni. Természetesen örömmel szálltam le és fordultam vissza a következő U2-essel. Mint kiderült, egy kollégát vittek el a rend éber őrei. Na ezért nem szabad más ember holmiját ellopni! Basszus, hogy lehet valaki ilyen kuka! Na ezért örültek ennyire nekem! "Hama-hama" munkaruhát kerestünk, az irodában letettem a holmimat, és go! Manuela velem suvickolt 4-5 szobában, mutogatta, h itt mit hogyan várnak el tőlünk, aztán magamra hagyott. 14 szoba bemelegítésképp! Hmm, mondhatom, eléggé bemelegedtem.
Este hazaérve épp elmeséltem a kalandjaimat, és vacsi nélkül ledőltem, legközelebb hajnaltájt nyitottam ki a szemem. Ulli barátnője, Nina, épp itt volt vendégségben, így szerencsésen elpusztították az én vacsorarészemet is. Lars még másnap is nyögött miatta! Csütörtökön aztán irány a helyi Finanzamt, az 1-es adóosztályba kerültem, mint elvált. Na ezeknek nem kellett a fordítás a válásról, így többet vonnak le adóba, mint ha házas lennék. Gratulálok, ez itten a híres német precizitás! De itt legalább kedves volt a nőőci.
Szombaton aztá a muka után Jörghöz és Susihoz voltunk hivatalosak. A telóm lemerült, elfelejtettem feltölteni, így telefonfülkéből jelentkeztem be, és a megszerzett telefonszámon Jörggel egyeztettem találkát Bernauba. A Regionalbahn valóban gyors. Pikk-pakk ott is voltam, épp lenyúltam egy punk telcsijét, h szóljak Jörgéknek, h megérkeztem, amikor már ott is termett a pályaudvar előtt. Nagyon örült. olyan jóó volt a pótapukámmal találkozni! Susi és Bernd - Ulli bácsikája, újságíró - is várt már, na meg Nina, Ulli és Lars. Épp az ajándékba készülő bébitakaróval matattak a csajok. A vacsit Jörg sütötte, a salátákat Susi készítette. A bor egy francia válogatásból volt, valami isteni! Hajnali fél 1 körül kidőltem, így hazarobogtunk. Na azt már az új kisbusszal tettük meg. Kényelmes, bár nem olyan szép kék, de szép ezüst, és jelentősen újabb.
A papíron csütörtöki munkakezdést pont 7 ledolgozott nap követte, a most szerda elvi szabadnap lett, ma, csütörtökön kaptam ki az elsőt. Hogy merre jártam, majd leírom.

Berlin 2013 :-) Indulás

... avagy 4 főváros egy nap alatt
Az elsőbe kora hajnalban az édesapám vezette pólóval hussantunk el. Sokat nem láttunk belőle, bár nem centiztük ki az időt - szokásunkkal ellentétben - de az indulási drukk csak a célra engedett koncentrálni.
Az Erzsébet hídról áttekintve a Lánchíd képével búcsúztan az itthonomtól.













Na meg persze a Keleti folyton nyüzsgő csarnokával.

A második fővárosnak egy csomó neve van. Mi Pozsonynak nevezzük, Európa nagy részén Bratislava a neve. 

A harmadik Prága, amiről végre saját fotót tudok feltölteni, igaz elmosódott, hisz vonatablakon keresztül fotóztam, igaz kicsit sötét, de SAJÁT!!

Az mát talán természetes, h Drezdában mindig fotózgatni támad kedvem, hisz mire 8-10 órát ücsörgött az ember lánya, jól esik egy kis ablakon lesegetés, persze állva!

Az elmés csomagszállító gumiszalagot itt sikerült elfényképezni. Gyengébbek kedvéért, igaz, csak németül, ott volt a tiltó tábla is, h tilos a csomag mellett "utazni"!! Mármint a szalagon! Ez azért vicces, persze hülyékre mindenhol számítani kell.

Hmm, még szerencse, h a bőröndömnek kerekei vannak, és nem szorultam rá az ilyetén szalagra, aminek Spandauban persze nyoma sem volt. Miért is Spandau, Berlin Hauptbahnhof helyett? Na ha rejtvényként adnám fel, a tapasztalt magyar és keleteurópai vonatozók azonnal holmi késésre tippenének. Bejött! Gratulálok! 

Az utastájékoztatás valami ördögi dolog, amihez nem érhet fel a puszta ész - vallják a mávosok. Basszus! Pesten felszállva valami recsegéssel köszöntötték a tisztes utazóközönséget, majd pár érthető szó után újból a fülsértő recsegéssel folytatta a kedves kaller. A szlovákok sem voltak a bajnokai a dolognak, hiszen a nemzetközi vonaton, ami Magyarországról indult, magyarul nem sikerült bemondani a tudnivalókat, de legalább bebizonyosodott, h ugyanazt a hangosbemondót, amit a magyar személyzet távolról szemlélt csak, lehet emberi beszéd hangos továbbítására is használni. Mondjuk csak bele kell beszélni abba a vacak mikrofonba.

Na a csehek szintén bele tudtak beszélni, de egy kukk sem foglalkozott a felhalmozott tetemes késéssel, amiről csak a beszédes büfésfiútól szereztem tudomást. A srác persze többször járt oda-vissza, így mire német területre értünk, körülbelül becsléssel tudtam Ullinak SMS-t küldeni, ne várjon rám annyit. Na persze nem ejtették a fejére Őt sem, így addigra már a neten utánanézett a vonatunk késésének, és hogy ne kelljen a belvárosban araszolgatnia, Spandaut javasolta leszállásra. Hmm, addig ugyan nem szólt a jegyem, de hát a késés sem volt előre beígérve, így nem furdalt a lelkiismeret. 

Persze Berlinhez közeledve már értehtő nyelven megtudhattuk, h a kb 1 órányi késésből sikerült lefaragni 18 percet, és további percekkel lesz gyorsabb a vonatunk, mire Berlint elérjük. Spandauban pár perc várakozás után egy mini-Ulli jött elém. A tavalyi formájából egy nagyon csinos, energikus, pöppet arrogáns, de kedves csajszi üdvözölt, aki hazafelé, h 4 perc autózást megspóroljon, kompon kelt át valahol a Havel csatornán. :-)

Itthon a legújabb kipróbálásra kölcsönkért roller várta, amit azonnal be is mutatott, mikor vacsizni mentünk 3 sarokra a háztól.

Larssal mi a kocsival, Ulli a rolerrel. Még az sem jelentett gondot, h a vacsihoz felhörpölt bor elnehezítette a tagjaimat. (Nekem. Én vállaltam e nemes cselekedetből a legkisebb részt. Hogy hova csöppentem!)

Reggeli zene

ThePianoGuys - Home



ThePianoGuys - A Thousand Years

Már jó ideje kerestem, de most megvan! A legjobbkor!

Érdekes, furcsa, egyes élethelyzetek után új értelmet kaphat egy-egy dal.

Február vége Müller Péter tollával támogatva...

"Az erős emberek bizakodók. A gyengék borúlátók és szorongók."

Senki sem születik erősnek, de azzá teheti magát. Erről keveset beszélünk, egyrészt, mert nemigen tudjuk a titkát, másrészt nem tartjuk olyan fontosnak.

A fizikai lényed egy roppant finom energiatestnek - amely egy végtelen, kozmikus erőmezőnek a része - a hús-vér megnyilvánulása. Állandó kapcsolatban állsz vele, és az étellel, főleg a lélegzéssel és a gondolataiddal gyengíteni vagy erősíteni tudod magad.

A hinduk pránának, a kínaiak csinek, a japánok kinek nevezik ezt az egyetemes Erőt, amelynek része vagy, s amelyet magadban növelni és csökkenteni tudsz.

Senki sem él csakis önmaga erejéből. Töltenek a derűs gondolatok, a messzi távlatok érzései, a reménység, az Istenben és az életben való szüntelen bizakodás, a bizakodó gondolattal és hittel teli lélegzetvétel.

Valaha a lélegzetet lélekzetnek írták - mert a Lélek és a Lélekzés: egy. Én minden reggel feltöltöm magam erővel, majd este kieresztem magamból. Ez két lélegzet-gyakorlat. Az elsőben főleg a felső mellkasom dominál, a másikban a rekeszizmom. Nagy titok a lélegzés. Nem véletlenül sírunk fel, amikor megszületünk. Ez az a pillanat, amikor először "beleheljük" a lelkünket. Ahogy az se véletlen, hogy amikor erőtlen, széteső anyaggá válik a testünk, amikor meghalunk, "kileheljük" a lelkünket.

Másképp lélegzik a szorongó, rosszat sejtő ember, másképp a boldog.
Másképp a bizakodó, és másképp a depressziós.
Másképp az izgatott, és másképp a nyugodt.

Bizonyos légzéstechnikával előidézhetjük magunkban a nyugalmat és a biztonságérzetet, de a félelmet és a szorongást is. Lélek és lélegzés összefügg - egyik a másikat kölcsönösen irányíthatja. Oda-vissza.

Nagy sportteljesítményeknél (súlyemelés, evezés, atlétika, küzdősportok stb.) a megfelelő lélegzetvétel döntő. Mi, mai emberek nemigen tudjuk, hogy a lélegzés művészete: kulcs az élethez. Főleg azt nem tudjuk, hogy az igazi természetünk: isteni és erős. Ami gyengeség bennünk: rossz vágy és rossz gondolat.

Sokkal erősebb vagy, mint hiszed.

Január vége...

Jó régen írtam ide, de hát inkább igazából élem az életet, mint hogy csak virtuálisan. Az elmúlt hónap egyik jelentős lépése ez a fotó:

Gábor lát így, meg a fényképezőgépe, ami valami csoda folytán igazán kedvel engem.