2012. aug. 1.

Augusztus 1. :-)

A nyár utolsó hónapja, bár ha a vénasszonyok nyarát is beleszámítjuk, akkor csak a közepe! Ma végre szabadnapos voltam, és kedvemre hencseregtem (délig) a szobámban, nem kellett kora reggel útra kelnem, hogy a H&H csapatát erősítsem. Olvastam, fecsegtem, írtam, így gyorsan eltelt a délelőtt, aztán biciklire pattantam, és a környéket jártam be kicsit, olyan kb 20 km volt összesen, de a beköszöntő meleg időben sikeresen méregtelenítettem a szervezetemet. A ruháim már meg is száradtak, holnapra is bicózást terveztem, így tisztán akartam eltenni. ERDŐ-ERDŐ-ERDŐ! Olyan szép, és semmit nem von le az értékéből, hogy nem a tökig érő porban kell tekerni, hanem kiépített bicikliúton haladhat a biciklis. (Sajnálhatjuk, hogy a gönyűi határban nincsen hasonló kerekezési lehetőség.) Hazaérve gyors megtisztítottam pár ablakot, hogy ki ne essek a lendületből, aztán összetakarítottam a földszinten, meg a lépcsőket leporszívóztam, aztán kiültem a teraszra, nekiálltam a Kati Anyu levelének. Azért igencsak jó ez a blog, mert minden barátomat egyéni levéllel ellátni pár naponta, úgysem tudnám, nem férne bele a nap 24 órájába, de ez így is van rendjén.
A holnapi napomat tervezgettem, amikor megszólalt a telóm. Az itteni. Gondoltam, egy barátom hív, de Frau Kroizboner volt, a kubai rabszolgatartóm, aki megkért, hogy ugornék be holnap is dolgozni. Erre valahol az agyam legmélyén számítottam, a tegnapi elköszönéskor, de talán ez az ára, hogy mégiscsak szabad legyek vasárnap. Mal seh'n! Ha ez az ára annak, h egy nap alatt egy vonatjegy árát megkereshessem, akkor menni kell, nem ücsörgök itthon.




Nincsenek megjegyzések: