Kezdőőődik!

A hosszúhétvégét Böbével töltöttem, az első két napon a fiúk is ott voltak. Tibike és Dávid igen kellemes csalódás voltak, ilyen élvezetes utazásban, mint a bömbölő zenés odaútban már rég volt részem. Totál édesek voltak, eszméletlen sokat komolyodtak a legutóbbi találkozásunk óta.
Nikike sajna nem volt velünk, de szerencsére jó helyen volt, és jól is szórakozott.
Imádom ezeket a közös főzős, sétálós, napozós hétvégéket, ilyenkor igazán van időnk és lehetőségünk beszélgetni az élet fontosabb dolgairól, és természetesen a világot megváltani is, ha mások számára ez nem is érzékelhető.
A suliban aztán 21-én szerencsésen elkezdtük az évet. Gyors, elkapkodott, felületes vagy szívbe markoló találkozások, üdvözlések, valamint egy semmitmondó értekezlet töltötte ki az első napunkat. Minden porcikámmal remélem, h az első nap után szabadon nem egy ilyen tanévnek nézünk elébe, valamivel konkrétabb és tisztább kép fog kirajzolódni, és végre a közelmúltban legkevésbé fontos iskolai "tényező", a gyerek fog előtérbe kerülni, és végre taníthatunk-nevelhetünk a temérdek bizonytalankodás, találgatás és egymás marcangolása helyett.
A kisház ablakai és a szuperajtó megérkezett pénteken, már csak a beszerelés, a faljavítás van hátra, na meg a festés és a kistető. A hétvégén szombaton sikerült beszerezni Krisztike és Peti nászajándékához a dobozt, így már csak a beszegelésről kell gondoskodnom. Úgy örülök az ajándékuknak, mintha magam kapnám!
Persze tanítani is kellett, mert most aztán mindenki németül akar tanulni. Vasárnap megint 3 órát tanítottam, de valami fantasztikus dolgot is alkottunk Mariannal. Varrt nekem egy táskát. Egy farmertáskát. Olyan széép lett!

TÁSKA, a la Mariann Vámosi:

Este aztán jöttek Attila és Bea, megbeszéltük az ablakok és ajtó beszerelését, meg a világ dolgait is persze. Nagyon kellemes esténk lett, Mariann pedig egész 9 óráig dolgozott a táskán. Megérte!
Ma pótvizsga. Azt hittem, h nem lesz vele dolgom, hiszen se nem tanítottam a németes áldozatot, se nem  fogom, de ez senkit sem érdekelt. Persze megoldottuk a dolgot, és egy halk Köszi, Szilvi! is elhagyta a főnököm száját. Hmmm! Fejlődőképes!
A délutáni tanítvány után az asztalosnál volt jelenésem, megbeszéltük, h miként kel megcsinálni a dobozomat, és szerdán meglesz, majd Ildikóval tartottunk kacagós-ruhapróbálós-beszélgetős délutánt. Imádom, sőt bónuszként Tündivel is talizhattam. Na ha megjelenünk majd a Charlie angyalai ruhánkban, kíváncsi leszek az ismerősök arcára!
(Itt majd egy kép lesz a ruciról, ha elkészül!)
Ma meghalt Lali. Böbe írta először a hírt, és valahogy megbénított a dolog, mert olyan hirtelen és végérvényesen esett meg, hogy nehéz elhinni is. Remélem, eljutok a temetésére, ott talán könnyebb elbúcsúzni Tőle.
Holnaptól 3 nap rendrakás és előkészület a következő tanévre, hogy a még abszolút nem ismeretes feladatokat maximálisan jól el tudjuk látni. Ennyire bizonytalanul még sosem kezdtem évet.
Igaz, ebbe belejátszhat az is, hogy a magyar oktatási rendszer folyamatosan alakuló világa már lassan csömört vált ki belőlem, hiszen ennyi változást csóri kölykök sem bírnak ki, nem is beszélve a szüleikről, na meg persze a tanarakról. Basszus, szinte lehetetlen küldetésnek tűnik észben tartani, hogy melyik tanulócsoport melyik tanterv szerint tanítandó, a leendő könyvemet még nem is láttam, ha van egyáltalán könyvünk, meg ha tanítok is valamit.
Na abbahagyom a panaszestet, amin nem tudok változtatni, azon nem is akarok, így talán elviselhetőbb a dolog.
A mindennapok legszínesebb időszaka az a napi 1-2-3 óra, amit Sidikivel átbeszélgetünk. Persze nem csak a német gyakorlása miatt kedves percek-órák ezek, de az sem elhanyagolható tényező.