A minap a fércbukkon egy cikken akadt meg a szemem, miszerint rabszolgaként dolgoztattak magyarokat itt, Németországban. Először el sem akartam olvasni, lazán polemizálhattam volna arról, h mennyire nem igaz ez a hír, de aztán elolvastam. A munkaerőkölcsönző magyar cég, a munkások ügyvédje és a német cég vitat valami eszement hatalmas összeget, amit a munkások nem kaptak meg.
Persze sajnálni lehet a dolgos kezű embereket, de ezzel nem mennek semmire. Én továbbra is azon a véleményen vagyok, h mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Azzal, h elutazok egy országba, és kiengedem a kezemből az önrendelkezés jogát, sok aggodalomtól megszabadulhatok, (nem kell megtanulnom az adott ország nyelvét annyira, hogy pályázhassak, felvételizhessek, próbamunkára mehessek, megértsem a munkaszerződést, az adóhivatallal, a betegbiztosítóval dűlőre jussak, sőt szállásról is gondoskodjak magamnak), de mint mondtam, az önrendelkezési jogomat is feladom egyben. Mit is jelent ez nekem? A szabad munkahelyválasztást, a szabad lakhatást, az önálló hivatali ügyintézést kiadom a kezemből, semmi ráhatásom nem lesz a magam dolgaira, hanem valaki helyettem intézkedik, a tőle telhető legjobb - vagy legrosszabb - módon. Hát nem ezért vagyunk felnőtt, felelősségtudó emberek, h a magunk ügyeit magunk intézzük? Mikor ébrednek már fel ott Csongrád megyében? És úgy általában kishazánkban? Ugyan nem ebben a kapitalista szemléletben nőttem fel, nagyon sok mindenben átvette anno az állam a felelősséget az emberektől, de ez most meg is látszik a magyar munkavállalókon, a magyar családokon. Nagyon sokakban nem tudatosodik még ma sem, h egy gyereket felnevelni, egy munkahelyet kiválasztani felelősség, az élete(m) függhet attól, h miként választok, minden egyes pillanatban.
Szóval címnek épp a jövő heti szabad napjaimat írtam. Az itteni rabszolgatartásról csak annyit, az egyik főnök, miközben ellenőrizte a munkámat, azt a kérdést is feltette, h a következő héten melyik napokon szeretnék szabad lenni, bármelyik napot választhattam volna, és mindkettőt úgy is kapom meg, ahogy akkor bemondtam. Amikor a főnök ma rákérdezett, h valóban úgy gondoltam-e, még akár változtathattam is volna a dolgon. Hát ennyit a rabszolgatartásról. Itt, ha egy nap 6-8 alkalommal nem kérdezik meg a munkahelyen, h hogy érzem magam, valószínűleg szabadnapos vagyok. Még a másik takarítócég, és a hotel alkalmazottjai is figyelnek ránk, egymásra. Itt valóban érték az EMBER. Legalábbis ezt éreztem tavaly, ezt érzem idén, és ez a figyelem mindenkinek kijár, még aki a német nyelv afrikai vagy távolkeleti verzióját beszéli is.
Hmmm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése