Kávézás és kacsasütés

A vasárnapi kávézásra vegyes érzelmekkel mentem. Hogy miért? Háát, igen kalandosan ismertem meg a meghívómat, Frankot. Szombaton, hazafelé tartva - mint oly gyakran, hogy magam sem hiszem el - megint rossz vonatra szálltam. Épp felnéztem a könyvemből, Pankow megállónál jártunk. Hmmm, nem pont ide terveztem az érkezést! (Persze a Titánok bukása eszméletlen jó könyv, de ez nem mentség.) Szóval kiszálltam gyorsan, és a következő vonatra felszálltam, visszafelé. Mivel elég gyakran járnak ezek a S-Bahn-ok, még eléggé látszhatott a képemen az elképedés, hogy hogy is kerültem ide, mert a velem szemben ülő ember, befejezve a telefonálását megkérdezte, hogy valami probléma van-e. Hát elmondtam, h miképp jártam, aztán olyan jól elbeszélgettünk, ő lengyel gyökerekkel, és "telve magyar-szeretettel" azonnal felajánlotta, h a lánya segítségével segít nekem a jövőbeli terveim megvalósításában. Csak hívjam fel, hogy egy időpontot egyeztessünk. Hát, elég bátor vagyok, felhívtam, és megállapodtunk egy vasárnapi kávézásban náluk. A megállóban Jacqueline, a felesége üdvözölt vidám mosollyal. Odafelé egy nagyon kedves előkertet fotóztam NEKTEK, a tulaj, egy játékos kedvű ember, mini városkát épített kisvasúttal, felvonóval, drótkötél-felvonóval és házikókkal. A kerítésen elhelyezett nyomógombokkal lehetett működésbe hozni a dolgokat, és kis info-táblán írta ki, hogy mit kell tudni az egyes építményekről.

Jacquelin és Frank közvetlen szeretettel fogadtak, kifaggattak, hogy szerintem, mint Magyarországon élő magyar szerint, most milyen az élet otthon, aztán beszélgettünk az ő életükről, persze a német iskolarendszer is szóba került, meg nagyon sok dolog. Valami pompás délutánt kaptam Tőlük. Na ezért kell bátornak lenni!

Este aztán a Marienkirche orgonamuzsikáját hallgatva elgondolkodhattam, hogy miket is élhettem meg ebben a hónapban itt Berlinben. A végeredmény nagyon pozitív, minden tekintetben.

Este kedves barátommal találkoztam és ismét közös főzésbe kezdtünk. A múlt heti lecsó sikere után (a töröknél vásároltunk a múltkor ehető paprikát, paradicsomot, mert a normál szupermarketekben a kaliforniai paprika a leggyakoribb) hússütést választottunk. Kacsamellet sütöttünk serpenyőben, hagyma ágyon. Hmmm, nagyon finom lett! Most jut eszembe. Vince nap már elmúlt? Vagy még nem? Itt isteni dinnyéket lehet kapni! Valószínű, sokat ehetek, mert folyton kajákat írok, de így is leugrott minimum 8 kg, ami viszonylag jelentős, de még bőven van mibőőől!

Helmut 61 + utolsó hétvége

Spüre das Leben und nicht die Gelenke!
Helmuttal tavaly nyáron hozott össze a sors. Eisbären-Berlin!!! Magyarország kedvelője, aki fiatalon akrobataként lépett fel a Budapesti Nagycirkuszban jókat nosztalgiázhatott velem. Séta, evés és gyorshajtás voltak terítéken. Na idénre a BMW-t lecserélte, a VW nem olyan gyors, így az utolsó pontot kihagytuk az idén. 
A 61. szülinap nem annyira kerek, m int az előző, így csak 14-en voltak a keddi meglepetéspartiján. Még a Münchenben dolgozó fia is hazajött ünnepelni. Idén nem voltam hivatalos a családi ünnepre, így csütörtökön szakítottunk egy kis időt a fecsegésre. Ettünk, jókat nevettünk a kínjainkon, aztán ki-ki hazatért. Nagyon kellemes találkozás volt, így egy közös strandlátogatást még beiktatunk 8-án, ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk. 
A hétvége aztán pénteken kora délután beköszöntött! A SCHÖNENFEIERABEND!! a kedvenc köszöntésem, és ezt az említett napon kb 2-kor hallhattam meg! 16 szoba, és senkire sem kellett várni, így hamar megvoltam a munkával.
Hazatértem, hogy az itteni dolgaimat is elrendezzem, kicsit pihenni is akartam, meg Ulliékkal beszélni, h a hétvégére valóban szeretnének-e valamit kezdeni velem. Hát nem, így az általam tervezett Berlin-programokat vehettem elő. 

Péntek: A Bundestag kialakulása, a Reichstag épületének története, ezzel párhuzamosan a német történelem bemutatása a 19. századtól napjainkig. Filmvetítés. Lézessóóó. Hűs szellő, nagyon kellemes este lett.

Szombat: Ruháim kimosása, olvasás, további programok felkutatása volt a progi. Hmm, régen voltam egyszerre ennyi időt egy helyen. Kissé szokatlan is volt! 

Vasárnap: Egy ismerőssel tervezett kávézás délutánra, egy templomi koncert estére talán elég lesz az utolsó hétvégére, mást igazán nem tervezek. 

Szabadnap - kérésre

A minap a fércbukkon egy cikken akadt meg a szemem, miszerint rabszolgaként dolgoztattak magyarokat itt, Németországban. Először el sem akartam olvasni, lazán polemizálhattam volna arról, h mennyire nem igaz ez a hír, de aztán elolvastam. A munkaerőkölcsönző magyar cég, a munkások ügyvédje és a német cég vitat valami eszement hatalmas összeget, amit a munkások nem kaptak meg.
Persze sajnálni lehet a dolgos kezű embereket, de ezzel nem mennek semmire. Én továbbra is azon a véleményen vagyok, h mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Azzal, h elutazok egy országba, és kiengedem a kezemből az önrendelkezés jogát, sok aggodalomtól megszabadulhatok, (nem kell megtanulnom az adott ország nyelvét annyira, hogy pályázhassak, felvételizhessek, próbamunkára mehessek, megértsem a munkaszerződést, az adóhivatallal, a betegbiztosítóval dűlőre jussak, sőt szállásról is gondoskodjak magamnak), de mint mondtam, az önrendelkezési jogomat is feladom egyben. Mit is jelent ez nekem? A szabad munkahelyválasztást, a szabad lakhatást, az önálló hivatali ügyintézést kiadom a kezemből, semmi ráhatásom nem lesz a magam dolgaira, hanem valaki helyettem intézkedik, a tőle telhető legjobb - vagy legrosszabb - módon. Hát nem ezért vagyunk felnőtt, felelősségtudó emberek, h a magunk ügyeit magunk intézzük? Mikor ébrednek már fel ott Csongrád megyében? És úgy általában kishazánkban? Ugyan nem ebben a kapitalista szemléletben nőttem fel, nagyon sok mindenben átvette anno az állam a felelősséget az emberektől, de ez most meg is látszik a magyar munkavállalókon, a magyar családokon. Nagyon sokakban nem tudatosodik még ma sem, h egy gyereket felnevelni, egy munkahelyet kiválasztani felelősség, az élete(m) függhet attól, h miként választok, minden egyes pillanatban.
Szóval címnek épp a jövő heti szabad napjaimat írtam. Az itteni rabszolgatartásról csak annyit, az egyik főnök, miközben ellenőrizte a munkámat, azt a kérdést is feltette, h a következő héten melyik napokon szeretnék szabad lenni, bármelyik napot választhattam volna, és mindkettőt úgy is kapom meg, ahogy akkor bemondtam. Amikor a főnök ma rákérdezett, h valóban úgy gondoltam-e, még akár változtathattam is volna a dolgon. Hát ennyit a rabszolgatartásról. Itt, ha egy nap 6-8 alkalommal nem kérdezik meg a munkahelyen, h hogy érzem magam, valószínűleg szabadnapos vagyok. Még a másik takarítócég, és a hotel alkalmazottjai is figyelnek ránk, egymásra. Itt valóban érték az EMBER. Legalábbis ezt éreztem tavaly, ezt érzem idén, és ez a figyelem mindenkinek kijár, még aki a német nyelv afrikai vagy távolkeleti verzióját beszéli is.
Hmmm.

Schreibfaul sein ...

Na a nagy szabadságban úgy elhanyagoltam a blogomat, mint a fene! Persze nem azért, mert unatkoztam, ez már szent!

A pénteki Dali-kiállítás nagyon tetszett, szombaton pedig várt az Ostsee.

Warnemünde csudiszép, a tenger hűs és selymes. Na meg persze sós. Még döglött medúzát is tapintottam!

Lefotóztam a zöld-fehér és a piros-fehér világító tornyokat, valamint a régi tornyot kissé beljebb, a sétánynál.

Petiéknek egy kis parkról készíttettem pár képet, nekem nagyon tetszett az elrendezése.

Az utazás kimerítő volt, a DB nem ismeri a légkondit, kint 35 fok, bent kb ugyanannyi. A meckern szó jelentését csodálatosan megtapasztalhattam a strandon, de én csak halkan kacarásztam rajta. A nyafogó fiút ugyanis NEMNEKEMKELLETTHAZAVINNI!!!

Sidiki, a guineai kollégám elkísért, így végre nem egyedül kellett nekivágni a kalandozásnak. Nagyon érdekes volt kicsit belepillanthatni az afrikaiak életébe itt Európában. Hmm, mennyi mindent másképp élnek meg mint mi! Valóban tanulságos út volt.

Vasárnap aztán talán nem is csoda, h egy porcikám sem kívánta a munkát, így a rám váró 17 szoba, reggel még a LEHETETLEN kategóriában volt. Persze délutánra sikerült a végükre járni, de extrém erőfeszítésbe került - kivételesen - részemről.

Ééés kitört a háromnapos szabadság!

Végre kis szusszanás!
Na nem, mintha halálra dolgoztam volna magam, a napi 14-18 szoba nem fárasztja le a legértékesebb részemet, a fejemet, de fizikailag azért az én koromban... Persze ez nem nyafogás akart lenni, mert nem kapkodok, csak nyugisan mindent, a magam tempójában, úgy kényelmesen, és minden csekkolás alkalmával meghallhatom a Schööön! Und soo schnell? Hmm! mondatokat. Na, eléggé hízok ám a büszkeségtől! (A valóságban a súlyom nem fölfelé, hanem lefelé változik, de legalább így jobban bírom a strapát.)
Ma reggel aztán alaposan kialudtam magam, ami tegnapra nem sikerült, talán a telihold miatt, az elmaradhatatlan válaszokat megírtam az időközben bejött SMS-ekre, aztán go pince. Hmm, Ulli már be is indította a mosógépet, így kb 40 perc volt csak hátra az első adagnak. Ugye elég régen sikerült a ruháimat rendbeszedni, és kb elfogytak a melegben felvehető példányok, a vastag rucihoz meg a fenének van kedve a kb 30 fokban. Igen, itt is jó idő van, de azért a 34 talán kimarad. Na EZÉRT kell északon tölteni a nyarat annak, aki nem bírja a hőséget!
Szóval a mosás ment nélkülem is, így egy kis kényeztetés jöhetett. Végre nem reggeli tusolás, hanem a tegnap begyűjtött relax-fürdősó és egy kád meleg víz várt. Kiáztattam magam, és hangosan kacagtam, h most aztán, a sok súrolásnak-munkának hála olyan vékony lett az ujjvégeimen a bőr, h már 10 perc ázás után olyan ráncos lett mind, mint egy 100 éves vénemberé. Na ezt évközben egyik termálvizes fürcsiben sem tudtam überelni!. Pedig naponta többször ápolom az ujjacskáimat a Bala-féle mindenttudó kézkrémmel!
A teregetés helyett a szárítóval játszhattam. Basszus! Ez valami nagyon jóó cucc! Ha nem bénázod el a hőfok beállítását, 2 órán belül megszárítva veheted kis a gönceidet a gépből, és nem kell az időjárástól függni szárítás-téren. Persze komoly terveimben nem szerepel még az otthonra való begyűjtése. MÉG! Lehet, h később meggondolom magam.
Tegnap aztán eléggé belehúzhattam a munkába. Volt egy vendég, aki 14:00 órakor akart távozni. Vgayis nem annyira akart, mert úgy bő 20 perc várakozás után bekopogtam, és a Noch 5 Minuten! - kedvenc mondatom!! - elmormolása után mászott csak elő a fészkéből. Húúú, h micsoda mocskot hagyott maga után! Úgy kb nyakig ért a szemét, a függöny lógott, két izzó nem ment a fürdőben, és bevallom, a maréknyi baksis sem tett boldoggá az asztalon, mikor konstatáltam, h a kb fél háromra megbeszélt napozós talimat akár másfél órával is el kell tolnom. Persze eléggé szép lett a szoba a munkám végeztével, és a 3 közlekedési eszköz gyors csatlakozásaival hipp-hopp a napozóhelyen is voltam. Még volt értelme a dolognak, mert még sütött a nap. Ullinak persze este nem is tűnt fel, h iszonyú barna lennék! Na még nem néger, de már kb "csákvári" színem van, ma gyűjtök hozzá még egy kis barnaságot.
Visszatérve a mai napomhoz, a mosás közbeni kényeztetés nem ért véget a fürdővel, beiktattam egy pedikürt, végre újból színesek a körmőkéim.

Ahogy nézem, még kell szandál nélkül is napoztatni a tappancsokat, a pántok csíkjai eléggé meglátszanak.

Aztán főztem is egy paprikás krumplit. A hazai íz kicsit tovább segített a pihiben, és hozzá olvashattam a könyvemet. Magyarul már szerettem volna Ken Follettől az Évszázad trilógia köteteit a kezembe kaparintani, de aztán eldolgoztam az időt, meg a könyvek árát is eléggé "visszataszító"-nak találta a pénztárcám, arra meg lusta voltam, h elektronikusan begyűjtsem. Tudtam, h tanév közben ilyet nem szabad a kezembe venni, mert napokig olyankor nem lehet kivonulni a valóságos világból. És egy ILYEN könyvet letenni?? Lehetetlen! Na németül a szókincs miatt, mármint a hiányzó szókincs miatt kissé lassabban megy, de többször visszaolvasva a lényegesebb részeket nagyon élvezetes olvasmányt kaptam a kezembe!

Hopp az órámra pillantva lassan felöltözök, a pompás türkizkék bikinimet valami utcai viseletre cserélem, és irány a csavargás. Konéval, az afrikai kollégával ma közös sétát terveztünk, kicsi városnézéssel, meg utána a Dali kiállítást akarom beiktatni. Ugye azért van az embernek szabadnapja egy ilyen fantasztikus városban, h kiélvezze a nagyváros csodáit!
Ja tegnap levásároltam a H&M utalványomat, és egy csodálatos sállal lettem gazdagabb. Hmm, hét nyelven beszél, olyan mint egy virágos rét, és minden négyzetcentimétere nagyon tetszik!

Napsütés, hurrrá!

Na pár napja igencsak elbújtam, mondhatnám, de valójában inkább rabszolgáztam. Napi 16-19 szoba kiveszi az ember erejét, estefelé már nincs sok kedve sem csavarogni, sem kirándulgatni, sőt még a blogot is a fenébe kívánja.
Ma végre megint rövid napos lehettem, és az itthoni teendők sem nyomasztanak. (Nem, mintha sokat kellene tennem itt a lakásban...)
A hétvége-horror után tegnap és ma végre kicsit rövidebb napok köszöntöttek be. Ez több okból is így van, a hétvégén sokan elutaztak a szállóból, és az ő szobáikat kitakarítani valóságos kihívás, a hét elején viszont maradnak a vendégek, és egy lakott szoba kevesebb fizikai erőkifejtést igényel, főképp, h a vendégcuccokat nem szabad tapogatni. Szerencsére!
Na persze Mónikáról sem szabad elfelejtkezni, mellém osztották be betanulni, mondván, az én szobáim mindig olyan szépek. Na vele aztán dupla olyan gyorsak lettünk! Hmm, igyekszem nem elfelejteni semmit, de háát aki ismer, tudja, h ez azért elég necces tud lenni. Még szerencse, h a szállodaiparban nem sok mindent bíznak a véletlenre, a szobalány után még mindig ott a Hausdame, valami főnökféle, aki lecsekkolja, h minden rendben van-e, és ha valami kimaradt, szól, vagy egyszerűen megcsinálja maga. Na az ásványvíz a minibárből, a kevergető pálcikák a nescafé mellől, nem mindig találnak a helyükre általam, de Manuela, Marina vagy Tina már ismeri a gyengéimet. A portörléssel, a tükörfényesítéssel, az ágyak katalógus-szerinti kinézetével viszont nem szokott gond lenni, most már azt is megjegyeztem, h milyen típusú szobába milyen és mennyi ágynemű/törölizé kell.
A csajok külön kedveznek, mikor a beosztás készítik reggel, h lehetőleg csak egy emeleten legyenek a szobáim, ne kelljen két emelet között cikázni, lehetőleg sok lakott szoba jusson, minél kevesebb elutazós, h kevesebbet kelljen dolgoznom. Pedig nem is kértem, én csak igyekszem minden munkát a lehető legszebben és közben mosolyogva, a vendégekkel lehetőleg angolul társalogva megoldani.
Ja, angol? Igen! IMÁDOOM! Az időpontokat, h mikor térhetek vissza a szobába, v az egyéni igényeket rendre angolul egyeztetem a tisztelt vendégsereggel, és olyan jó érzés, h én nem csak úgy állok ottan, mint a Bálámnak az ő szamara, meg mint a német kollégáim nagy része, hanem van kicsi angolos jártasságom, és szót értek akár az indiaiakkal is. Hmm, nagyon boldog lennék, ha ezt az érzést sok-sok tanítványom megtapasztalhatná, h valójában nem nekem tanulják azt a "fránya" németet, hanem maguknak, a maguk örömére.Persze itt bármi megtanulhatóról is lehet szó.
Tegnap először, ma másodszor jutottam el a Tiergarten-be napozni.A Brandenburger Tor-nál szálltam ki, onnan buszoztam tovább. Nagyon szeretem ezt a képet:

A Tiergarten az egy hatalmas park, erdővel, sétautakkal, állatkerttel, pár követséggel, patakkal, csatornával, rengeteg réttel. Több réten lehet napozó emberekbe botlani, így már tavaly sokszor játszottam a gondolattal, h munka után oda megyek először, és csak azután irány Heiligensee, a jelenlegi lakhelyem. Akkor még nem voltam annyira rutinos közlekedő, a buszokkal igen bátortalanul bántam, de idén már bármilyen eszközzel lazán bárhova eljutok. Ennyivel magabiztosabb lettem, és már nem tévedek el, ha nincs látótávolságban az S-Bahn megálló. Hehehe!
Tegnap ugyan elég uncsi volt egyedül napozgatni, de ma egyik kollégámat elcsaltam, így fecsegve azért mégsem volt annyira nagy a forróság, és az unalom sem akart megölni. A héten még minden nap 26-27 fokot ígér az időjárás előrejelzés, így esélyes, h nem az utolsó barnulás volt a mai.
A holnapi, ebben a szériában utolsó munkanapom előtt elmormolok egy imát, h sok "Bleibe" és kevés "Abreise" Zimmer jusson holnap, h mielőbb végezhessek, h aztán jusson idő még a csavargásra is.
Ja a H&M utalványomat is be kellene váltani. Ugye a rendszeresen kitöltött német kérdőíveket a Meinungsstudie nevű közvélemény-kutató cég több mint 20 eurós jóváírással köszönte meg, így soppingolnom kell. Hmm, ha még szeretnék ruhaboltokban vásárolgatni! Na asszem egy kellemes nyári sál, vagy több bőséggel belefér a keretbe, és ezzel még örömet is szerzek magamnak! Nem is rossz terv!

Új útvonal

17. 07.
Lores, a kedves afrikai/kubai? kolléganőm egészen megrökönyödött, mikor elmondtam neki, h merre szoktam munkába járni. A BVG oldalon ezt a legegyszerűbb/legrövidebb utat találtam, és maradéktalanul elégedett is voltam vele mindaddig, míg a bernaui este óta kétszer át nem aludtam az átszállásokat, így eléggé elhúzódott az utazás. 2 átszállás meg a két séta elég húzós, ha az ember lánya napi rutinból és fáradtan indul neki.
Mától az S25-tel innen Schulzendorfból egyenesen a Potsdamer Platzig megyek, onnan 4 megálló az U2-vel, és máris a Spittelmarkton vagyok, ahonnan 5 perc a szálló. Hogy mi a jobb abban, h kevesebbet kell átszállni? Na nem lett rövidebb a menetidő, de mivel nem kell az átszállásokkal vacakolni, OLVASHATOK!! A vonatokon amúgy is az utasok jó 40 %-a vaskos könyvekkel vagy olyan elektronikus kütyükkel közlekedik, és olvasnak, olvasnak.

18. 07.
Ha utazás, akkor továbbra is maradok az "új" útvonalnál, valóban jó. Ma hazainduláskor a főnököm, szólt, h velem tartana. Általában kocsival jár, de ma - sok év után először - tömegközlekedett. Vicces volt, amikor a Potsdamer Platz-on én mutattam meg neki, hol kell átszállnia. :-)
Ma elhatároztam, h ha legközelebb korán végzek, a Dali kiállítást beiktatom a programba, egyszerűen nem bírok ellenállni, naponta látom a csalogató bejáratot, és már tavaly is csak egy hajszál választott el a meglátogatásától.

Délután aztán nekikezdtem a jövő nyár tervezgetésének, hisz a számtalan nyelviskola közül csak akad egy, ahol jövőre szerveznek nyelvtanfolyamot, amit én tarthatok, csak valahol megfelelően be kell mutatkoznom. A szobalány-ság nagyon tutti izmokat növeszt, de megerőltető munka, és valójában nem igazán nekem találták ki.