Újra itthon!

Nem is volt vészes a hazaút, ha azt leszámítom, h reggel 7-ig nem tudtam, h mikor érek haza, így a mamiéknak sem tudtam biztosat mondani. A Berlini Hauptbahnhof-nál beszálltam, az eredeti terveknek megfelelően, és ekkor jött az improvizálás. Először a kalauzt kérdeztem azon a vonatrészen, ahova a jegyem szólt, h tudna-e segíteni. Ő persze nem igazán tudott, hisz az a kocsi egészen a Keletiig megy, és megáll Pozsonyban is. A Bécsbe induló részt hajnali háromkor csatolták le, így telesen felesleges lett volna itt utaznom, ezzel nem jutottam volna el Bécsbe. Hát akkor rajta, irány a bécsi kocsi, és segítséget lehet kérni az ottani kalauztól. Ő aztán talált helyet, sőt külön fülkét nyitott nekem, így kényelmesen, egyedül utazhattam a bécsi Westbahnhofig. Útközben áthaladtunk az épülő bécsi Hauptbahnhofon. Az infotáblák egy része már kihelyezve, a sínek a helyükön, a várakozó helyek építése, meg a számomra nem feltűnő dolgok vannak hátra, de a fő stílusjegyek már markánsan látszanak! Nagyon futurisztikus, fém és üveg, igazán tetszetős...
A Railjet 41-gyel jöttem haza, Győrbe már 8:24-re begördültünk. Bár nehezen sikeredett lekászálódni, összeszedtem magam, h kicipelem a dolgaimat az állomás elé, de egy várakozó magyar utas egyszerűen megkérdezte, h segítsen-e a bőröndöt cipelni, én meg kapva kaptam az alkalmon, és örömmel vettem a felkínált szívességet. Bevallom, nagyon jól esett, és a napfényre kiérve egyetlen dolog motoszkált aztán az agyamban: A környező nagyvárosok közül egyedül Győrben nincs akadálymentesítés??? Vagy csak titokban kaphatnak segítséget a lépcsőzni nem tudók???

Utolsó, majdnem egész nap Berlinben

Ma kissé elaludtam, mert 9 után nyitottam csak ki a szememet. A Barmer GEK ügyintézője emlékezett rám, barátságosan kijelentkeztem tőlük, és sok sikert kívánva egymásnak váltunk el. Nächstes Jahr sehen wir uns!

Hehe, érdekes stílusban utazom haza, az szent, legközelebb csakis saját gondolatok alapján végig megváltott jeggyel indulok útnak. Pozsonyig OK minden, aztán onnan vagy továbbmehetek Bécsbe, vagy át kell szállnom, majd a vonaton kiderül. Igen, viszonylag tág tűrésű fajta vagyok, mint mondjuk egy tigris, ami a sivatagi hőséget és a téli mínusz sok fokot is jól elviseli, de kicsit azért nyomasztó úgy elindulni, h Berlinben nem tudnak jegyet eladni nekem, kérdezzem meg a vonatvezetőt, volt a javaslat, esetleg Bécstől Győrig vehetnék jegyet, de h a Bratislava-Wien útvonalat hogyan teszem meg, még a levegőben lebegne. Természetesen beértem a javaslattal, h kérdezzem meg a vonatvezetőt, hátha.... Tudok mást tenni???
Majd holnap ilyenkor tutti okosabb leszek.
A bőrönd bepakolva, a cipők nem fértek be, így olyan leszek, mint egy karácsonyfa, 1 bőrönd, 1 szatyor, 1 laptopptáska és a hátizsák. Az esernyőt nem soroltam fel, de valahogy azt is szállítom, mert ilyen szép Berlines ernyőt nem mindenki tudhat a magáénak! :-)
Na, szia Blogom, legközelebb már magyar levegőt szuszogva jelentkezem...

Augusztus 12, Berlin ♥

Húú,de elhanyagoltam ezt a blogot4 Igen, időszűkében a legfontosabbakra, az emberekre szakítok több időt, és a blog az elmaradhat kategóriába csúszott. Szóval a legutóbbi teljesen szabad napom óta nem jegyeztem be ide semmit, kicsit szégyenlem is magam. Igen, Ladiesnek fontos volt, hogy 2-án dolgozzak, mert a megbetegedő gyermekekcskék anyukáit valakinek helyettesíteni kell. Mivel a hotel abszolút teltházzal megy, nem elegendő kevesebb ember. Dolgoztam délelőtt, aztán időnként egy-egy kollégával, vagy az öreg Eisbären-Fan barátommal múlattam az időt, így nem igen volt alkalmam unatkozni. Az augusztus 5-i Sommerfest igazán jól sikerült, sokan voltunk Marzahnban, 67-en minigolfoztunk, és a dicső 34. helyet szereztem meg. Nagggyyyoonnn jóóó volt!!! Heike, Fred, Dirk és én voltunk egy csapat, játszottunk és hülyéskedtünk, szóval igazán nagyon szép vasárnap-este kerekedett.
Az utolsó teljes hetemen 9-én és 12-én kértem magamat szabadnak. 9-én a Falkenhorst Strasseba mentem kertelni. Selmi nagyon örült nekem, és megígértette, hogy ha hazaértem, írok neki lapot, hogy tartsuk aztán a kapcsolatot. Igazán megható volt.
Délután Frau Müllenbach várt, a kis Lucie betegeskedett, Maj pedig az iskolaelőkészítőben volt még. Oly édesek voltak, ők is elkérték a címemet, és jövőre már egy kávézásom van Katrinnal, mert megígértette velem, h felkeresem. Igazán jó volt, ahogy a kis Maj átölelt búcsúzásként, pedig tényleg csak keveset találkoztunk. Ja, azért igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen kedves embereket sodort az utamba a szél...
12-én Susival és Jörggel meglepiprogramra mentünk. Kitalálták, hogy mennénk hajókázni Berlin belvárosa körül, érintve a főbb nevezetességeket, utána meg Ulliékkal együtt mentünk enni. A program valóban felejthetetlen volt, Susi megígértette velem, hogy ha legközelebb jövök, elviszem a sétáimra, mert volt olyan hely, ahol már kétszer is jártam, míg ő, aki 54 éve él Berlinben, egyszer sem. Hát mit tehettem, megígértem. Tehát mindenképp vissza kell jönnöm Berlinbe. Persze a Reichstag kupoláját egy aztán elhalasztott találkozó miatt kihagytam, ez is visszavonz, hisz onnan igazán szívesen megnézném a várost. A Golden Else megmászása is jövőre maradt. 6 hét, asszem igen rövid, de ha évente visszajövök, talán nem olyan bejárhatatlan és megismerhetetlen város Berlin, a végére járok, tutti.
Holnap az uolsó munkanap, utána talán végleges formájába kerül a hazautam, Józsi ugyanis lemondta a hazaszállításomat, így más úton kell Pozsonyból Gönyűre jutni. Sztem megoldom. :-)
Összecsomagoltam a holnapi búcsúajándékokat, így nyugodtan fogom álomra hajtani a fejemet.

Augusztus 1. :-)

A nyár utolsó hónapja, bár ha a vénasszonyok nyarát is beleszámítjuk, akkor csak a közepe! Ma végre szabadnapos voltam, és kedvemre hencseregtem (délig) a szobámban, nem kellett kora reggel útra kelnem, hogy a H&H csapatát erősítsem. Olvastam, fecsegtem, írtam, így gyorsan eltelt a délelőtt, aztán biciklire pattantam, és a környéket jártam be kicsit, olyan kb 20 km volt összesen, de a beköszöntő meleg időben sikeresen méregtelenítettem a szervezetemet. A ruháim már meg is száradtak, holnapra is bicózást terveztem, így tisztán akartam eltenni. ERDŐ-ERDŐ-ERDŐ! Olyan szép, és semmit nem von le az értékéből, hogy nem a tökig érő porban kell tekerni, hanem kiépített bicikliúton haladhat a biciklis. (Sajnálhatjuk, hogy a gönyűi határban nincsen hasonló kerekezési lehetőség.) Hazaérve gyors megtisztítottam pár ablakot, hogy ki ne essek a lendületből, aztán összetakarítottam a földszinten, meg a lépcsőket leporszívóztam, aztán kiültem a teraszra, nekiálltam a Kati Anyu levelének. Azért igencsak jó ez a blog, mert minden barátomat egyéni levéllel ellátni pár naponta, úgysem tudnám, nem férne bele a nap 24 órájába, de ez így is van rendjén.
A holnapi napomat tervezgettem, amikor megszólalt a telóm. Az itteni. Gondoltam, egy barátom hív, de Frau Kroizboner volt, a kubai rabszolgatartóm, aki megkért, hogy ugornék be holnap is dolgozni. Erre valahol az agyam legmélyén számítottam, a tegnapi elköszönéskor, de talán ez az ára, hogy mégiscsak szabad legyek vasárnap. Mal seh'n! Ha ez az ára annak, h egy nap alatt egy vonatjegy árát megkereshessem, akkor menni kell, nem ücsörgök itthon.

Hehe! :-)

Aki éjfél körül írja a blogját, könnyen eltévedhet a hónapok között. Szóval az augusztusra még kicsit várni kell, mert ma még csak július 31. van, de nem is ez a lényeg.
Ma megint megvolt a 14 szoba, sőt a 14. már egy megjegyezhetetlen nevű vietnami "játékostól" származott át hozzám.
Sorban mondanak fel az emberkék, így a holnap-holnaputáni szabadnapjaim biztosnak tűnnek, de a vasárnapra kért könnyítéssel nem igazán mentem semmire sem. Susiéknak aznap lesz idejük velem kicsit kikapcsolódni, így legalább azt kértem, hogy a lehető legkevesebb szobát kapjam, hogy mielőbb leléphessek. Valószínű, így a minigolfos Sommerfest is kimarad, de azt majd jövőre beiktatjuk!
Ma délután, ha kipihentem magam, egy biciklitúrát terveztem, még kinézem a térképen, hogy merre is induljak.
Annyira elfáradtam a mai munkában, hogy a Mollstrassehoz érve egy oszlopnak támaszkodva vártam a zöldre (Ampelmännchen!!), minden porcikám remegett. Na most aztán jól esne egy masszázs!
Az S-Bahn-on olyan ijesztő kalandom volt ma! Megvettem a hazafelé vonatjegyet, és a Friedrichstrasse-tól jöttem haza az S25-tel, így hosszú utazásnak indult. Persze elszundítottam. Most már tudom, h miért ülnek le az emberek a hármas üléseknél mindig a szélsőkre először! Akinek középen marad hely, és elalszik, óhatatlanul rádől álmában valamelyik szomszédra. Velem is megesett ma, előbb még egy hatalmas német nő ült mellettem, és amikor legközelebb kinyitottam a szememet, egy idősebb néger úr. Gondolom, mondanom sem kell, hogy hogy meglepődtem. Majdnem leszálltam kettővel előbb, mint akartam... Persze Tegeltől már nem mertem elaludni...

Geburtstagsparty

Na, egy évet öregedett a berlini barátom. Többen 50-nek hitték, de azért a többség tudta, hogy 60. :-)
Megismerkedhettem egy regementtel a német bundespräsident őrségéből, és Helmut családjával is. Igazán kedves, vicces este volt, örülök, hogy nem hagytam ki. Persze azzal kezdődött a dolog, hogy egy szomszédhoz csengettem be, aki szintén a jegesmedvéknek drukkol, de nem én voltam az egyetlen, több vendéget megtévesztett a bejárati ajtókon díszelgő Eisbär matrica. Arra persze nem gondoltam volna, csak a harmadik csengetés után, hogy esetleg egy 21 emeletes ház ugyanazon emeletén két drukker is lakjon, akiknek ugyanúgy jegesmedve matrica díszeleg az ajtaján. Aztán megismerhettem Ingét, akinek először minden hetvenedik szavát értettem csak, aztán részben ő is rájött, hogy velem lassabban érthetőbben érdemes beszélni, meg a berlini dialeltusba én is belerázódok. Kedvenceim a kiekma és a jehn. Természetesen sem a kieken, sem a jehen igéket nem találod a szótárban, de ha sehen és gehen alakban írom ide, rögtön a homlokodhoz kapsz, hisz magad is megértetted volna, főleg, ha szövegkörnyezetben találkozol velük. Végülis 16-an lettünk, és nagyon érdekes volt a beszélgetéseket figyelhetni. Ha csak egy beszélgetésre figyelsz, még csak irtó fárasztó helyzetben leszel, de ha párhuzamosan 2-3 beszélgetést is megpróbálsz követni, ami persze az anyanyelveden nem esik nehezedre, idegennyelven azonban húúúú de nehéz. Amikor már kissé elpilledtem, szép sorban elköszöntem a társaság tagjaitól, aztán elindultam Ulliékhoz. Ugye a hazaúton a vilamoson és az S-Bahn-on is elnyomott a buzgóság, de hát este 10 után már nem csoda, főleg ha az ember lánya végigdolgozta a napot. Rekordot döntöttem, az első 10 feletti napon rögtön 14 szoba lett kész, így elégedett lehetek magammal, főleg, h Herr Reinicke is azt nyilatkozta, h "im Grunde genommen OK". Ennél több dicséret nekem nem is kell, most már tudom, hogy ezt is megtanultam.
Hopp, itt az augusztus, már 14 perce...

29. 07. Berlin

Szóval a tea-talinál akadtam el. Samir minden nap azzal nyaggat a mókahelyen, mikor találkozhatunk már végre a szállodán kívül. Hát nekem igazán mindegy, kivel szürcsölgetem a teámat, és legalább nem kell egyedül róni az utcákat itt a német fővárosban, hát belementem, hogy igyunk már egyet együtt. Az első javaslata a sör volt, de ahhoz még nem ismerem eléggé régen, hogy sörözni menjek vele, plusz az idei egy üveg sörömmel már végeztem, így arra úgyis csak jövőre kerülhet sor. Mármint a sörözésre.
Szóval megállapodtunk, hogy a Galeria Kaufhof főbejáratánál találkozunk, hétkor. Vagy nyolckor? Na tessék, ez az én formám, nem elég hogy elfelejtettem, hogy mikor, de még a telefonszámát is elvesztettem szegény teatársamnak, így még szólni sem tudok neki, ha valami gond lenne. Szépen odasorakoztam a megfelelőnek tűnő helyre hétre, hallgattam zenét, aztán nyolcra, akkor is hallgattam, zenét, ugyanis az Alex a maga napi 245000 túristájával mindenféle utcaizenésznek biztosít fellépési/megélhetési lehetőséget. Mindkét csapat nagyon jó volt, a vonós lányok egyszerűen elbűvöltek, és a rézfúvós fiúk is elég jól nyomatták.
Szergény Samir viszont láthatatlan maradt a számomra, és én is a számára, mert valamit mégiscsak sikeresen félreérthettem, és nem találkoztunk. A két időpont között pedig az Ullitól kölcsön kapott könyvvel múlattam az időt. Valami fregeteges élmény az angolokról, pontosabban a londoniakról olvashatni egy német tudósító tollából. A Süddeutsche Zeitung egyik londoni tudósítója előzőleg amerikai kiküldetésen volt, feleségét még a moszkvai kiküldetés idején ismerte meg, lányuk épp kamasz, már az amerikai életformához szokott kiscsaj.
Érdekes helyzeteket teremt ez a sokszínű família, és ahogy az újságíró a maga néhol felületes, néhol részletesen leíró stílusával bemutatja a britek életét, egyszerűen elbűvöl. Persze minden szót nem feltétlen értek a szövegből, de nem is műfordítási igénnyel, hanem csupán élvezetből olvasom a könyvet.Igaz, Berlinben minden harmadik S-Bahn és U-Bahn utas olvas, java része vaskos regényekkel szaladgál, be kb negyedük a csudapofa olvasójával ténfereg, és merül el az utazása idejére egy-egy érdekes regényben.
Kedden aztán Petik-féle munkára mentem, Falkeseeben várt egy idős ex-tesitanárnő. A rutinos keresési technikámmal hamar kiderítettem, hogy kb 5,5 km gyalog, de egy átszállással busszal is megközelíthető a kedves hölgy háza. Hát inkább busszal mentem, nem akartam eltévedni, és így jó félórával előbb oda is értem. Gyors átvedlés után füvet nyírtam, bozótot metszettem és gyomláltam. Olyan szép lett a kert! Ilyenkor, ha kész egy "mű", mindig valami nagy örömféle lebeg körülöttem, nélkülem nem lenne pont ilyen szép az a kert, mint a kezecskéim által. Lehet, hogy ez elég nagyképűnek tűnik, de valahogy mindig ilyen érzések vannak bennem, nem  tehetek róla.
Délután folytattam volna a reggel megkezdett fabehordást, de Ulli egészen elvette a kedvemet. Ha lehet művészien fát rakodni a tartóba, na ő valóban azt teszi. Azok a nyaffadt fák elvágólag, egyenletesen elhelyezve várják a telet. Így aztán kicsit fecsegtem valamelyik barátommal, aztán este elmentem egy rövidebb biciklis kalandozásra. Alt-Heiligensee és Nieder-Neuendorfer See között kerekeztem, olyan jóóó volt!! Kicsit Marikáék csapatával érezhettem magam gondolatban, és olyan tóparti/Duna part hangulatban nosztalgiáztam. Na meg a mozgás is jól esett persze, olyan 13 km után a szúnyogok hazaűztek.
Szerdára virradóra újból várt a munka, na meg az esti fecsi a mamiékkal. :-)
Meg csütörtökön is. Na akkor csak a munka. :-( Persze csütörtökre mást is terveztem, de az a találkozó családi gondok miatt kútba esett, így csütörtökön már rendesen biciklizni indultam, és alig álltam meg a 25 km alatt. A tegeli kikötőben majdnem lehorgonyoztam, hogy a naplementében gyönyörködjek, de megszólalt a fejemben a kis vészcsengő, jajj lesz nekem, ha eltévedek, még telefont sem vittem magammal, hogy segítséget kérhessek. Így aztán visszapattantam a biciklire, és simán hazatekertem, minden utcácskát megismertem, ahol kanyarodni, tovahaladni kellett. (Persze, amikor a Schulzendorfer utcára rákanyarodtam, egy kisebb fajta kő esett le a szívemről, már nem aggódtam, h esetleg elveszhetek.)
Aztán péntek következett, a hét nekem harmadik munkanapja, a normális embereknek meg az utolsó. Erre mindig az otthonról érkező levélkékből jövök rá. A munkában a legjobb a zuhanyzás a végén, na meg a már említett büszke érzés, ha kijövök egy szobából utoljára. Tisztálkodás után elszaladtam egy boltba és vettem ásványvizet, mert minden nedvességemet kiizzadtam, és aszalt szilvának éreztem magam, így meg nem illik találkozra menni. A vizemet kortyolgattam, amikor bejelentkeztem, h már indulok a Weltzeituhr alá, amikor Helmut, a leendő üzlettársam és kedves ismerősöm azt mondta, h már ott van, de ebben a hőségben ne siessek. Na azért szedtem a lábaimat, de a víznek majdnem a végére értem. Aztán ebédeltünk, és elindultunk Marzahn felé. Útközben megnéztük az O2 Word-öt, most megtudtam, h itt laknak a berlini jegesmedvék, sőt a '12-es EB bajnoki dalát is adta éppen a rádió. Megnéztük még a mai napig működő műemlék szélmalmot, amiben búzát lehet őröltetni, és kiránduló osztályoknak bemutatókat is tartanak benne.
Hazafelé 200-zal jöttünk. Nagyon tetszett, persze nem én vezettem.
Szombaton valami hihetetlen tempóval sikerült 10 szobát csilli-villire varázsolni, délután meg vissza akartam menni a városba, de leszakadt az ég a változatosság kedvéért. Ulli és Lars Sven és Frida 13. házassági évfordulójára voltak hivatalosak, így egyedül voltam, de igazából mégsem töltöttem egymagamban az estét, mert egy barátommal sikeredett fecsegni. Az Ő ajánlására meghallgattam Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása c.  rádiószínházi előadást.Érdemes volt, valami különleges ablakot nyitott a világra, az már biztos.
Vasárnap munka után levest főztem, és a Skype-on fecsegtem szinte egész délután, olyan jó volt az otthoniakkal egy kicsit beszélgetni!