Berlin 07.07.

Na, ma is egy nap volt!
Talán kezdeném a csütörtökkel, hogy tartsam magam az időrendhez, mert aztán, magamat ismerve belekeveredek, mint macska a fonalgombolyagba. (Persze macskát fonalgombolyagba keveredni még nem láttam, de biztos nagyon el tud veszni benne.)
A fenti szinttel nem egyedül birkóztam meg, hanem Bala segítségét is igénybe vettem. Az ablakok mellett a fenti fürdőszobát is csillogósra varázsoltuk, hisz így sokkal szemet gyönyörködtetőbb, és talán Ulli tehermentesítése is jobb így. Szóval nagyon jól megy mindkettőnknek az ablakok mosása, fényesítése. Bala közben gitározott. Milyen szerencse, h ki tudom kapcsolni a füleimet! Nem zavart a macskazene, még akkor sem, amikor egy szobában voltam a gitárvirtuózzal!
Mivel csütörtök délutánra semmi érdemleges munka nem maradt, és nem voltam képes a fenekemen megülni, elmentünk Balával a városba csavarogni.

Életem első berlini metrózásán még az ablakra festett ezernyi brandenburgi kapu is elvarázsolt. Útközben egy spanyol ajkú gitáros kényeztetett minket. Hogy milyen klassz rögtönzött koncertet adot két megálló között! A sztárnak kikiáltott celebek is megirigyelhetnék a hangját és a gitárjátékát. Na, ez aztán tényleg jó volt!
A cél a Museumsinsel és környéke volt. Nagyon jók vagyunk, cél kipipálva. Először Balu be akart csekkolni valami "menő" berlini helyről a Facebookra, így körbejártuk az Alexanderplatz-ot. Persze nem volt free wifi, legalábbis csak rövid pillanatokra találta meg a tabja, így kicsit távolabbról sikeredett aztán a bejelentkezés.  Nagyon becsületesen köröztünk ezért a téren ám, főképp ahhoz képest, h időközben eleredt az eső. Na nem zuhogott, csak olyan finoman szemerkélt, aztán nagyon fokozatosan, de egészen a hazaérkezésünkig hol fokozódó tempóban, hol kissé alábbhagyó lendülettel, rendületlenül esett.
A csodálatos virágos ernyő alatt andalogtunk végig az első Ampelmännchen-boltig. Ott aztán ránk tört a vásárolhatnék. Először a Zsúú meglepijét találtuk meg, aztán a kicsim talált pénztárcát, majd abbahagytuk az elcsábulást, már csak a szabadon fogyasztható gumicukor-emberkéket dézsmáltuk meg. A francia sanzonokat játszó zenészeknek adakoztunk, legyen nekik is szép napjuk, ha már az esőben törődnek a szórakoztatásunkkal.
Láttunk hajókat a Spreen, meg néhány grafikust, igaz, az eső nem vonzotta, csak a legelvetemültebb túristákat.
Útközben fotóztunk, hogy maradjanak emlékeink
Pénteken nagyon szép, reményteli napra virradtunk. Az előző nap, a metrón látott állásajánlatra jelentkezve, már szombatra sikerült lebeszélnem az első próbamunka napot, így kb 20 centivel a fölfdelszín fölött sikerült csak közlekednem, nyoma sem maradt az előző napi letörtségnek, ami az üres percekben vett rajtam erőt, mikor nem láttam, h milyen munkával tölthetem majd az időmet. Örömmel fecserésztem Józsi barátommal mikor egy újabb állásajánlattal keresett meg egy hölgy. Bevallom, vigyorgott a szám, ám! Aztán délutánra beszéltem meg a bemutatkozó látogatást, így akkor sem unatkoztam. Bala itthon maradt, azaz Larsnak segített a polc-anyagok hazaszállításában, hogy ha száradni összevágják a fát, legyen egy alkalmas hely, tárolni a tűzifát. Az állás megszerezve, hétfőn délutánra ígértem magam, de a szombati próbanap után egy gyors telefonos egyeztetést is megígértem, hogy mindketten biztosak legyünk benne, h hétfő OK. Este Ulli főzött vacsit, nem engedett segíteni. Nem esett igazán nehezemre, bár szokatlan a kiszolgálás. Asszem azért meg tudnám szokni valahogy. Persze megint döbbenet későig fecserésztünk, és megint kimaradt az estére tervezett blogírás.
Gondoltam, majd reggel korán felkelek. Hehe!

Szombat reggel épp úgy sikeredett kikecmeregni az ágyból, hogy pont elértem az ezer átszállással a voxpark-i próbamunka kezdetét. S-Bahn Tegel-ig, onnan U6, aztán egy metróátszállás a Friedrichstrasse előtt. A friedrichstrassetól gyalog a Französischstrasseig. Vicces sárga tappancsnyomok mutatták, hogy merre van a csatlakozás. A kb 500 méteren kellemes napsütésben roboghattam végig a belváros egy részén. A französischstrassetól megint egy kisegítőjárat pár megállónyit, aztán a normális U6 járat vitt egész az Ullsteinstrasse 122-ig. Vagyis egy kereszteződésig, ahonnan kb 5 perc alatt odaértem a címre. Kedvesek voltak, meg ilyenek, bár pár potenciális munkatárstól égnek állt a hajam. A docens asszony, hatalmas hanggal de gyérebb aggyal hihetetlen sebességgel és intenzitással árasztotta magából a panaszait a lehetetlen munkahelyekről. Valami döbbenet volt hallgatni, íg megint kikapcsoltam a fülemet és beletemetkeztem a Felméri könyvbe. Jajj, ez szenzációs, örülök, h megvettem.
A mai progi nagy vonalakban bemutatkozás-betanulás (azaz hangos olvasás)-élesben kipróbálás volt. Azt csak utólag tudtuk meg, h akinek sikeredett eladni a terméket, azt felvették, aki nem adott el, attól búcsút vett a kiképzőtiszt. Persze én nem feleltem meg, de eszméletlen szomorúság nem jött rám, ez a két és fél óra, miközben kb 100-szor elismételtem a betanult szöveget, elégis volt. Már talán tudom, hogy mi lehet az, ami miatt a call centerekben dolgozó call girl-ök és call boy-ok nem igazán rajonganak a munkájukért. Ennél talán a favágás is szórakoztatóbb időtöltés.
Persze ezt a napot felírtam, és ráadáskét még bőrig is ázhattam hazafelé jövet, így csak az tudta visszahozni a virágos jókedvemet, h a hétfői állás legalább fix. Mal seh'n! Biztos találunk valamit, nem esünk kétségbe!!
Most kb itt tartunk, Bala Constantinnal van, a pótfiam zenél valahol, így együtt szórakoznak/dolgoznak.
Még gyors beillesztem a képeket, aztán megint itt az este...